Június 25-én van a 14. kínai Föld napja. Az idei téma: "a tudományos fejlesztés támogatása, minden apró föld megbecsülése. Sun Wen-sheng, a kínai földigazgatási miniszter hangsúlyozta, hogy meg kell becsülni és észszerűen kel felhasználni minden apró földet. A szántóföld védelme Kína alapvető állami politikája, amelyet hosszútávon kell szem előtt tartani, mert ez a politika biztosítja Kína fejlődését.|"
A miniszter elmondta, hogy Kínában sok az ember, de kevés a föld. Jelenleg Kínában szántóföldek összterülete csak 1,85 milliárd mu (egy mu = 0,667 hektár). Egy főre csak 1,43 mu jut, ami nem éri el a világátlag 40%-át. Ráadásul az utóbbi években a kínai szántóföldek területe százmillió muval csökkent, ami az ország szántóföldjeinek 5%-át teszi ki.
Sun rámutatott, hogy a szántóföldek területe fokozatossan csökken. A kínai kormány a tavalyi év elejétől már egész Kínában rendezte a földpiaci helyzetet. Jelenleg már helyreállítottak 1324 négyzetkilométernyi szántóföldet.
A miniszter követelte a helyi kormányzatoktól, hogy a piac alapján észszerűen használják fel a földeket. Kína lehetőségeinek megfelelően fejlesszék a földeket is.
|