A jelen suzhoui konferencia több rekordot állított fel a Világörökség Konferenciák történelmében. Mint Zhang Xin-sheng, a mostani világkonferencia elnöke utalt rá: a mostani eseményen vesznek részt a legtöbben, az ülésezés ideje most a leghosszabb, ez a konferencia a legnagyobb szabású, a tárgyalási témák köre most a legszélesebb a Világörökség Konferenciák történetében.
A 10 napos konferencián több mint száz ország ötszáznál több képviselője vesz részt a megbeszéléseken, s több mint háromszáz riporter jelent meg tudósítani az eseményről.
A képviselők 27 témában folytatnak megbeszéléseket. 48 pályázatot értékelnek, amiből 33 a kulturális, 8 pedig a természeti világörökségek listájára kérte felvételét. 7 további kérelmet pedig a világörökségek listáján már szereplő emlékek bővítésére nyújtottak be.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően a konferencia során megrendezik a világörökségek bemutatását. Mivel az első konferenciákon a pályázat benyújtásához csak írásbeli dokumentumokra volt szükség, képeket, videokat nem kértek, ezért a Világörökség Központ adattára nem átfogó, meglehetősen hiányos. A mostani konferencia alkalmából a suzhoui rendezők nagy erőfeszítéssel sikeresen gyűjtötték össze valamennyi, tehát mind a 754 világörökség írásos és képes adatait. Ezzel első ízben állítottak össze egy helyen minden világörökségről adatokat. Ebből a szempontból szintén rekordot jelent a mostani konferencia.
A Zhongxin hírügynökség tudósítója a 28. suzhoui konferencia irányító központjától értesült arról, hogy a világ több mint 80 médiájának több mint 260 tudósítóját vonzotta a jelen kulturális esemény. Jelen van többek között 40-nél több kínai média mintegy 150 munkatársa. A New York Times, az AP, a japán NHK, összesen több mint 20 külföldi, 5 tajvani, valamint 8 hongkongi és makaói média küldött tudósítót Suzhouba.
|