Kong Fan-zhi, a Pekingi Régészeti Hivatal elnöke részt vett a Világörökség Bizottság 1998-as tokiói, 2003-as párizsi, és az idei suzhoui konferenciáján is. A három alkalomon szerzett élményéről az elnök száján az csúszott ki: ?három-egy".
"A résztvevő országok egyre komolyabbnak és fontosabbnak tartják a konferencia-sorozatot, egy-egy ország pályázata akár az egész világ figyelmét magára vonhatja. A képviselők többször felszólalnak, sőt az egyes pályázatok felülvizsgálata megközelíthette akár a három órát is."
"Egyre szigorúbb a felülvizsgálati norma!" 1987-ben amikor a kínai Tiltott Város felkerült a Világörökségek listájára, a konferencia nem követelte meg a pályázótól a nevezetességnél lévő központi körzeten kívül az úgynevezett sugárkörzetet is. Tehát amikor 1998-ban az Ég Temploma pályázott, már az előzetes vizsgálat során felvetették a szakértők, hogy muszáj létrehozni a sugárkörzetet is.
"A hatósági intézményeknek egyre nagyobb jelentőséget tulajdonít a világkonferencia, a hatóságok hozzáállása egyre nyilvánvalóbb. Mert a kormány egyre inkább tudomásul veszi a világörökségek társadalmi fejlődésben betöltött szerepét. Erre a jelen konferencián résztvevő számos kormánytisztviselő jelenti a bizonyítékot" ? fejezte be összefoglalóját Kong Fanzhi.
|