A Világörökség Bizottság július 5-én este elfogadta azt a "Cairns határozat"-ot módosító javaslat-tervezetet, amely szerint 2006-tól a "Kulturális és Természeti Világörökségek Védelméről Szóló Konvenciót" megkötő országoknak évente mindössze két pályázatot lehet benyújtaniuk, de a kettő közül az egyiknek mindenképpen a természeti örökségekhez kell tartoznia.
Információink szerint a javaslat-tervezetet a mai ülésen részlegesen módosítják, de a lényeges tartalomról már döntöttek. Ráadásul 2006-tól kezdve a Világörökség Bizottsághoz évente benyújtott pályázatok száma nem haladja meg a 45-öt.
Szóval a változások: egyfelől a jelenlegi szabályzat szerint minden ország az évenkénti egy új helyett kettő világörökségi projektre pályázhat legalább egy természetire. Másfelől az évenként beadott pályázatok a maximális száma a jelenlegi 30 helyett 45-öt lesz, függetlenül attól, hogy hány ország és hány projektre pályázik, és ez a szám már magába foglalja az eredetileg korlátozás nélkül, a listán már szereplő világörökségek bővítési pályázatait illetve a transznacionális projekteket.
A "Cains határozat"-ot tulajdonképpen a Világörökség Bizottság 2000-ben hozta. Célja, hogy megváltoztassák a Világörökségek listájának reprezentációját (azon ne csak kevés ország neve szerepelhessen. A határozat szerint a konvenciót még nem aláíró országok ? kivételként ? évente két-három pályázatot nyújthatnak be. A bizottság szakértőinek véleménye szerint a "Cairns határozat" módosítása egyelőre csak egy kísérleti és átmeneti intézkedés.
|