A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2004-08-02 14:31:11    
Műugrás

CRI
Az újkori játékok történetében elég korán, már 1904-ben megrendezték az első műugró viadalt, igaz, maga a versenyszám, a férfiak összetett mű- és toronyugró viadala mindössze két olimpiát élt meg. Az első győztes az amerikai George Sheldon lett.

1908-ban aztán az egyéni műugrás, majd 1912-ben a toronyugrás külön-külön is megjelent, érdekesség, hogy a hölgyek előbb mászhattak fel a 10 méteres magasságba, mint ahogy 3 méterről versenyezhettek - utóbbit csak 1920-ban rendezték meg először a hölgyek számára. A pontszámításos rangsorolás 1932-től honosodott meg.

2000 óta újabb versenyszámmal bővült a paletta: immáron mindkét magasságon rendeznek páros (szinkron) viadalokat is.

Ami a sportág nagyjait illeti: az amerikai Greg Louganis 1984-ben és 1988-ban mindkét számot megnyerte, s még 1976-ból is akadt egy ezüstérme, míg az olasz Klaus Dibiasi két ezüstje mellett 1968 és 1976 között zsinórban háromszor lett a toronyugrás legjobbja.

A hölgyeknél 1952-ben és 1956-ban Pat McCormick uralta a medencét, négy aranyat is begyűjtött, 1928 és 1936 között honfitársnője, Dorothy Poynton két arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Napjaink legjobbja a kínai Fu Ming Hszia, aki négy egyéni aranyérme mellé négy éve, Sydneyben Guo Dzsing Dzsing párjaként) egy szinkronezüstöt is szerzett.