A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2004-08-16 19:07:18    
A belépőjegyek 40%-át még nem adták el az athéni olimpiai játékokon

CRI

Három nap telt el az athéni olimpiai játékok megnyitása óta és már szinte megszokottá váltak azok a jelenségek, mint amit a birkózó versenyeken lehet tapasztalni, vagyis hogy csak néhány száz néző megy el a mérkőzésekre. A lövészeten is a nézők többsége edző és csoporttárs volt, a softball mérkőzésen pedig számos szék maradt üresen.

Az ilyen jelenség kellemetlen helyzeteket tud okozni. Az amerikai teniszsztár, az idősebb Williams meccsén csak ötszáz rajongó ült. A torna női csapatversenyén a székek legnagyobb részét senki sem foglalta el, amiről a televízió riportere azt mondta: ilyen talán először fordul elő az olimpia történetében.

Az Athéni Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága kijelentette, hogy a mostani alacsony látogatottság csak átmeneti jelenség. A statisztika szerint az összes ötmillió-háromszázezer belépőjegy több mint felét eladták, és az a céluk, hogy az összes jegy 64%-a gazdára találjon.

A négy évvel ezelőtti Sydneyben tartott olimpián a belépők 92%-át adták el.

Az Athéni Olimpiai Játékok Szervezőbizottságának tisztviselője szerint az egyre izgalmasabbá váló mérkőzések mellett még nőni fog az eladott belépőjegyek száma, de mindenképpen több információt kell adniuk a mérkőzésekről az embereknek. Nemrégiben Görögország szerte megkezdték egy, az olimpia meglátogatását népszerűsítő film vetítését a televízióban.

Az athéni hivatalos adatok szerint a mai versenyek közül csak a vitorlázás és az úszás döntőjére kínált jegyek mindegyike fogyott el.