Kedves hallgatóink, mai adásunkban a belső-mongol Hunsandake legelőre utazunk, hogy megnézzük a homokos területen tudományos kezelés által létrejött változásokat.
A Hunsandake legelő délkelet-Belső-Mongóliában fekszik, amely közel van Pekinghez. 3-4 évvel ezelőtt a legelőről eltűntek a régen volt látványosságok, csökkent a növényzet mennyisége, mindent csak homok borított. A kemény erőfeszítéseknek köszönhetően napjainkra már megállították a futóhomokot, egyre inkább kezd helyreállni a legelő régi arculata, bizonyos részein már fák is vannak.
![]( /mmsource/images/2004/09/13/200372820753.jpg)
Zhang Chengxiang öregember néhány tíz éve él a legelőn, saját szemével látta, ahogy a legelő elsivatagosodott, majd ismét kizöldült.
2000-ben és 2001-ben mindenhol csak homok volt, ami minden évben nagyobb és nagyobb területeket hódított el magának, a tudományos beavatkozással azonban 3 év alatt alaposan helyreállították a történelmi legelő régi állapotát.
A legelőn bekövetkezett változás a kínai kormány speciális elsivatagosodást kezelő programjának volt köszönhető. Néhány évvel ezelőtt tavaszonként újabb és újabb homokviharok pusztítottak erre, és ez nagy hatást gyakorolt a környékre. Néha a homokvihar még Pekingbe és Tianjingbe is eljutott, ez utóbbi település elég közel van a kínai fővároshoz. A helyzet megváltoztatása érdekében Kína végrehajtotta a pekingi és tianjingi homokos területek kezelési programját. Eddig a program keretében már 50 ezer négyzetkilométer észak-kínai homokos területet tettek ismét zölddé, beleértve Hunsandakét is. A legelő helyreállítási folyamatában a Kínai Erdészeti Hivatal, a Kínai Mezőgazdasági Egyetem és Kínai Műszaki Akadémia működött együtt fejlett tudományos módszerekkel. Wang Tao, a Kínai Műszaki Akadémia tagja elmondta: a csúcstechnológiai eszközöket felhasználva az ellenőrzés tudományos alapot biztosít a homokos területek kezeléséhez és növekedésének megelőzéséhez.
Még 1995-ben kezdtük meg a terület helyzetének ellenőrzését GPS-el, vagyis globális helymeghatározó rendszerrel, eddig már kétszer sikeresen végrehajtottuk a homokos területek ellenőrzését. Ez a tudományos ellenőrzési technika fejlettnek számít a világban. Az ellenőrzések után helyi kutatással többször a tudósok felfigyeltek rá, hogy a homokban lévő algák és mohák szerepe nagyobb a fáknál vagy a fűnél a homok rögzítésében?hiszen ezek a növények víz nélkül is megélhetnek, ezért a homok ?természeti úttörőjének is nevezik", emellett a költsége is sokkal alacsonyabb, mint a fásításnak vagy füvesítések.
![]( /mmsource/images/2004/09/13/1003.jpg)
Wang tájékoztatása szerint az új módszereket már aktívan népszerűsítik, és ez fontos szerepet játszik a Hunsandake homokos terület kezelésében. Ezzel egy időben a tudósok más intézkedéseket is tettek a homok kezelési folyamatában, így például a föld domborzatának megfelelően ültettek fákat, füvet és bokrokat.
Bár jó eredményeket értek el a homokos területek tudományos kezelése terén, Zhao Shengxian, a Kínai Mezőgazdasági Egyetem Erdészeti Kutatóintézetének munkatársa úgy véli, hogy a homokkezelési folyamatban még tovább kell fejleszteni a tudomány szerepét.
A homokos területeken nagymértékben kell fejleszteni a fű ültetését és a repülőgéppel való fűmagosítást, emellett az országnak még létre kell hoznia a homokos területek kialakulásának megelőzési és kezelési tervét, biztosítania kell a politikai és pénzbeli támogatást a szárazság elleni fásítás és az új gazdálkodási módszerek népszerűsítésére, ezzel megerősítve a homokosodás megelőzési és kezelési tudományos szintet.
Kedves hallgatóink, ezzel véget ért mai adásunk. Ha Önöknek bármilyen javaslatuk van a tevékenységgel kapcsolatban, akkor írják azt meg nekünk elektronikus vagy hagyományos levélben, és mi szép ajándékokat küldünk Önöknek.
|