A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2007-03-13 18:25:29    
Jinli - a kis utca, ahol érződik a szecsuani folklór

CRI
A mai Utazás Kínában című műsorunkban egy egzotikus, helyi folklór jellemezte kis utcát, a Szecsuan tartomány fővárosában Csengduban található Jinli sétáló utcát mutatjuk be önöknek. Az utca a város déli részén húzódik, több mint 350 méter hosszan, arégi városrészben. Az utca kezdetének első saroképületén két vörös lampion lóg, a fekete-piros fafolyosón átaladva, innen indulhatnak sétájukra a turisták a szürke téglafalú, patinás lakóépületek szegélyezte úton. A kis utca két oldalán sorakozó boltok zöme a régiségeket árul. A virágformájúra faragott faajtók mögött a boltok polcain a belépők szabadon válogathtnak a porcelánok és a különböző kézműves tárgyak között. Yang Ming, egy Tajvan szigetről érkezett turista tudósítónknak így beszélt: 

„Kellemes hangulatú hely ez, a boltban sok-sok régiséget árulnak, kint pedig sokféle ízeletes ételt kóstolhattam meg. Csengduban igen finomak az ennivalók." 

Jinli utcája kedvező benyomást tesz az odalátogatókra, jól érzékelteti, mennyire gazdag és egzotikus kultúra jellemzi a helységet. Az utcán, a szabad téren is eladnak műtárgyakat a kézművesek, a sárfigura, a papírkivágás és sok más izgalmas tárgy, mind-mind hozzáférhető a népművészek előtti standokon. A szecsuani úgynevezett shujin selyem-féle igen ismert szerte a világon. A shujint egyfajta helyi különlegesség, sajátos módja a selyemből történő selyem-vászon szövésének. Jinliben könnyű megtalálni és megvásárolni ezeket a híres selyemféléket. Az ilyen termékek eladására specializálódott boltban, a Shujin Guanban batik módon festett ruhákban járó szecsuani lányok mutatják be a vendégeknek a selyemszállal dúsított takaró szövését.

Az utca középső szakaszán egy viszonylag tágas téren egy régi stílusú színpad áll. Ezene a helyen szoktak tipikus, klasszikus szecsuani operaelőadásokat tartani. A turisták a leginkább a jinli utcai Piying, vagyis az úgynevezett „árnyjátékos opera" előadását kedvelik. Az árnyjátékos opera hagyományos kínai művészeti stílus, amely több mint ezer éves múlttal rendelkezik. Papírból vagy bőrből egy-egy figurát készítenek, s a lámpafény és zene segítségével egy félig áttetsző nagy függöny mögött mozgatják az alakokat, s adnak elő egy-egy történeteket. A kézműves mesterek finom technikájának és díszítésének, valamint a bábosok ügyességének köszönhetően ezek a figurák élethűen mozognak a függöny mögött, eljátszva a múltbéli történeteket. A Jinli utcán gyakran gyűlnek össze a turisták, akik körbeállják a szinpadot, és úgy nézik az előadást. Catherine Jones és Roy Jackson két ausztrál látogató tudósítónkkal így számolt be élményéről:

„Mi ketten Ausztráliából jöttünk, és csak tíz perce vagyunk itt, de jól érezzük magunkat, szeretjük az itteni hangulatot. Az utca tele függő vörös lampionokkal, amelyek ugyancsak igen szépek. Nagyon érdekesnek tartjuk ezt a különleges opera alőadást, a figurák kedvesek, az előadás szórakoztató."

Az opera népszerűségére büszke Zhou Yinong, az egyik előadó mester.

"Sok külföldi barátra tettem itt szert. Sőt, a múlt hónapban az olasz televízió külön műsort is készített az előadásról, benne elmagyaráztam, hogy hogyan készítik a figurákat, és milyen az előadás technikája. Ezt majd bemutatják Olaszországban, s ezzel terjesztik Kína kultúráját is."

Az itteni hagyományos teaházak és az opera-színpad mellett kávézók és bárok s bőségesen találhatók az utcában. A jinli bárok stílusa igen speciális, a modern légkörrel többé-kevésbé a klasszikus helyi stílus ötvöződik, de ez a kettősség egyáltalán nem zavaró. A finom elrendezésben díszített bárokban az antik kínai típusú faajtó és ablakok, régies piros színű székek ragadják meg a vendégek figyelmét. A Xifuhui és a Lótusz-rezidencia elnevezésű bárok is ilyenek. Nevüket kalligrafikus módon írták a táblára. A bárok előtt sorakozó egyszerű faasztalok mellett egy-egy vendég pihen, kávézva szemlélik a járó-kelő, arra sétáló embereket.

Jinli utcájában a szecsuani kultúra és a kereskedelem ötvöződik. A szecsuani utcát 2004. októberétől nyitották meg a turisták számára, s eddig már többmillió vendég látogatta. Zhang Lijun, a lakónegyed adminisztrációs vezetője ezt mondta:

„Csengdu város története hosszú múltra tekint vissza. A múltbéli népi lakások építészeti stílusának hű bemutatása érdekében az utcát a régi városképnek megfelelően alakítottuk ki. Ezt egészítik ki a folklórunkat bemutató előadások."