Peking központjában a Beihai park hátsó kapujával szemben egy viszonylag nagy tó található, melyet csak „hátsó tenger"-ként vagy Houhai-ként szoktak emlegetni. Nyaranta és ősszel a tükörsima vizet lótuszvirágok borítják, télen pedig korcsolyapályaként használják a környéken lakók. A tó partján egymást követik a fűzfák, melyek a jó állapotban megőrzött hercegi rezidencia kertjének részét képezik. A „hátsó tenger" partján sétálgatva betérhetünk a kedves kávéházak, éttermek és bárok egyikébe, melyek egytől-egyig mások. A Sanlitun út menti bárok mellett ez Peking másik „bárzónája".  

A „hátsó tenger"-hez közeli Luogu utcában sűrűn követik egymást a bárok. A patinás stílusú utca olyan, mintha egy klasszikus, tradicionális pekingi lakónegyedbe tévedtünk volna - mindenütt alacsony házak udvarral, keskeny sikátorok, piros lampionok és színes plakátok. Ha nagy piros lampionokkal díszített előrészt látunk, akkor megérkeztünk a nyolc éve működő, és igen kedvelt Guoke elnevezésű bárhoz.

A Guoke udvarában néhány árnyékot adó terebélyes fa áll a vendégek legnagyobb örömére, hiszen a pekingi nyár igen meleg időt szokott hozni. A fák alatt néhány szépen megmunkált antik asztal és szék várja a megpihenni vágyókat. A bár fedett termében a berendezés otthonos érzést kelt. A fal mellett egy könyves polc áll, mely tele van hasznos, kultúrával és utazással kapcsolatos könyvekkel. A fekete-piros színösszeállítás jól illeszkedik az asztalok régies hangulatához. A mindenhova kerékpárral utazó tulajdonos, Xiaobianer hajáról kapta becenevét - Hajfonatocska -, hiszen haját feltűnő módon copfba fonva hordja. Barátai közül többen nem is tudják az igazi nevét. A bár falai tele vannak a tulajdonos hátizsákos túráin készített fényképekkel. A bár neve, Guoke, annyit tesz, hogy „elhaladó vendég". A névválasztásról a következőket mondta a tulajdonos.

„A vendégek jönnek-mennek, folyamatosan cserélődnek. Legtöbbször fogalmam sincs róla, hogy kicsodák ők, és honnan érkeztek. Egyik nap egy angol szóösszefüggés ugrott be: ?pass by me?. Így lett a bár neve Guoke, tehát ?elhaladnak mellettem?. Jóllehet mindnyájan éljük a magunk életét, és sok esetben nem is találkozunk, minden erre tévedő emberre úgy tekintek, mint a vendégemre, még akkor is, ha nem tér be hozzám."

Johnson Bruce, egy brit vendég - aki gyakran megfordul itt ? nagyon kedveli a pekingi hutongok, vagyis antik, keskeny utcák hangulatát, mert számára leginkább ezek adják vissza Peking hangulatát.

Amikor belépek a Guokeba, nosztalgikus érzés lesz rajtam úrrá. Miközben az italomat kortyolgatom, az ablakon keresztül kémlelem a kinti életet, a tradicionális Peking hangulatát. Gyakran itt dolgozom. Keresek egy kisasztalt a teremben vagy az udvarban, leülök, és írogatni kezdek."

A Guoke báron kívül a Shuiniushi (Bivalykő) a környék másik sajátos bárja. A kétemeletes kis épületnek a földszintjén általában egy zenekar szokott játszani az itt felállított dobogón. Az első emeleten két terem található. A nyugati helyiség gyertyával van kivilágítva, a keletiben lila színű függönyök veszik körbe az asztalokat. A hatalmas üvegablakokon keresztül gyönyörű látvány tárul a vendég szeme elé.

Ez a bár romantikus hangulatának köszönheti népszerűségét. Nepálból importálták a domborműves falakat alkotó téglákat, a freskók eredeti thaiföldi alkotások, a bárpultot pedig egy több száz éves fából készítették. A Shuiniushiban naplementekor gordonka és zongora előadást szoktak tartani. Este kilenc óra után külföldi zenekarok lépnek színpadra, és a tempó élénkre vált. A régóta bárban dolgozó Jin Lu egy nagyon kedves történetet emlegetett fel. 2003-ban egy dél-koreai ösztöndíjas a Shuiniushi bárban születésnapi bulit rendezett barátnőjének. Valamennyi lámpát lekapcsolták, és a dél-koreai fiú gitározni kezdett. A pincér behozott egy tortát, amit a fiú énekelve, és egy csokor virág kíséretében adott át. Kicsordultak a lány könnyei, miközben a vendégek tapssal köszöntötték. Ezt a kis történetet a bár tulajdonosa sem felejtette el.

„Pár évvel később ugyanezen a napon ismét visszatértek hozzánk, és a fiú elmondása szerint néhány évtized elteltével újra el fog jönni, de akkor már a feleségével együtt. Reméli, hogy a bár akkor is itt lesz, a lány pedig azt mondta, hogy számára ez egy felejthetetlen hely."

Jean Housur, egy mexikói asszony is kedves helynek találta a Shuiniushit.

„Mintha egy tündérvilágba csöppentem volna. Ez a divatos és modern bár nagy benyomást tett rám. Nagyon jól éreztem magam."

A hagyományos pekingi bárutcához, a Sanlitunhoz képest a „hátsó tenger" meghittebb hangulatú. A tó melletti bárok egy régmúlt világba kalauzolják az erre tévedőt. Wu Xingwen, egy dél-kínai vendég szintén szívesen látogat el ide. Saját véleménye alakult ki a pekingi bárokról.

„Már sok bárban jártam szerte Pekingben. Itt jelen van a kultúra, ami sokkal bensőségesebb hangulatot teremt."

Kedves hallgatóink! Egy kínai szólás szerint jobb egyszer látni, mint százszor hallani. Ha Pekingbe utaznak, fedezzék fel a pekingi bárokat, és akkor önök is megtudhatják, miben különböznek a helyi bárok a nyugatiaktól.