A Junba elnevezésű falu a Lhásza folyó alsó szakaszának keleti partján található. Az itt a vidéket gyönyörű természet és elbűvölő táj jellemzi. Az itt élők nemzedékről nemzedékre a halászatból éltek, élnek. A Junba Tibet egyetlen halászfaluja. Lakóinak halászélete már több mint 300 éve öröklődik nemzedékről nemzedékre. Az itt alkalmazott, bőrből készült tutajok, a nemzetiségre jellemző marhabőrből készült halászhajó Tibet ősi és speciális halászati kultúrájának része.

Tibetben csak azért jellemző ezen a vidéken alkalmas erre a vízforrás és a tibeti lakosság többsége nem eszik halat.

Kiongda, a Tibeti Autonóm Terület Társadalomtudományi Akadémiájának akadémikusa erről így beszélt tudósítónknak:

„Általában véve a tibeti nemzetiségieknek vallási tilalom miatt nem szabad halat enniük. De nem mindenki tartja be ezt az előírást. Történelmi feljegyzések szerint Tibetben a folyó mellett lakók elődei bizony halat ettek, a Junba faluban is. Mostanában azzal párhuzamosan, hogy a tibetieknek egyre gyakoriabb kapcsolatuk van a Tibeten kívüli világgal, más nemzetiségek szokásai is hatást gyakorolnak rájuk."

A tibetiek, mint ismeretes, a buddhizmusban hisznek, ráadásul a tibeti tavakat szent vizeknek tekintik. Így ha a tavakban fürdenek, úsznak vagy belőlük halat esznek, ártanak a szent tavak varázsának. Akkor hogyan lehetséges, hogy a junbaiak halászatból élnek, vagy miért kizárólag ők tartják fenn ezt a hagyományt? A helyi mondák szerint a junbai nép megszerezte az égi varázslók engedélyét. Suonan, a falubizottság volt elnöke ismertette az itteni legendát:

„A halak nagyon gyorsan szaporodtak itt mindaddig, amíg a tóban már nem fért el a felgyülemlett haltömeg. Más lehetőség híján számos hal testéből szárny nőtt ki, s ezzel felrepült az égbe, hogy más életteret keressen. Az égen egyre több lett a repülő halak száma, s az égbolti varázsló meglátván a jelenséget, Junba falu lakóinak azt üzente, hogy az ősi junbaiaknak halászhatják és megehetik a halakat."

Junba falu a Yaluzangbu folyó és a Lhásza folyó találkozásánál fekszik, a víz gazdag halakban, a halhús is zamatos. A turisták itt nemcsak a hagyományos tibeti teát és ételeket kóstolhatják meg, hanem a halászcsaládok által megfőzött halakat is. Bazhu, a falu jelenlegi bizottságának elnöke erről így számolt be tudósítónknak:

„Számtalan módon vagyunk képesek elkészíteni a halételeket. Nagyjából sütjük, főzzük, rántjuk, pároljuk és pörköljük a halakat."

A junbaiak hétköznapi élete tehát szoros kapcsolatban van a halászattal, sőt a szórakozásuknak, kikapcsolódásuk formáinak is köze van a halászathoz. A faluban az arra járó vendégek láthatják, hogy minden lakás előtt ott hever egy-egy marhabőrből készült csónak. Egy ilyen halászhajó elkészítéséhez általában négy egész állatbőrre van szükség. Régebben a faluba nem vezetett közút, aki oda akart jutni, csak ezekkel a marhabőr-csónakokkal közelíthette meg a települést. Ma már elsősorban a halászok hétköznapi munkaeszköze. E funkció mellett a helyi tibetiek gyakran táncolnak is a hajókon.

A junbaiak falujukban a halászat és halfeldolgozás mellett a jakbőr feldolgozásával is foglalkoznak. Az odavalósiak kisméretű táskát, pénztárcát, teatárolót készítenek jakbőrből. A speciális csíkokkal és díszítéssel készített kézműves tárgyak igen tetszetősek és kedveltek az arra járó utazók körében.