Az állapotos nők halálozási aránya egy olyan fontos index, amellyel minősíteni lehet egy ország vagy térség társadalmi és civilizációs fejlettségét. Kína nagy területű ország, azonban nem fejlődik egyenletesen a térségek gazdasága. Emiatt egyes közép- és nyugati szegény térségeken magas az állapotos nők halálozási aránya. 2000-től kezdve a kínai kormány a szegény térségeken programot indított a halálozási arány csökkentése érdekében. Eddig a program eredményes
Mucsuan Szecsuan déli részén fekszik. A szegény járásban sok hegy található. Tudósítónk felkereste az ott lakó Li Yunzhen asszonyt, aki idén 40 éves. 1990-óta négyszer esett teherbe. De mivel szegény, Li asszony mind a négyszer lakásában szült. A 4 gyerek közül három meghalt a szülés során. Li asszony élete is többször volt veszélyben. 2000-ben az asszony ismét teherbe esett. A falusi orvos közölte vele, hogy biztonsága érdekében kórházban kell megszülni gyermekét.
"Az orvosok azt kérték tőlem, hogy kórházban szüljem meg a gyereket. De mivel szegény vagyok inkább otthon szülnék. Azt mondták, hogyha most nincsen pénzem, akkor elég, ha majd később fizetek. Végül kórházban szültem, biztonságos körülmények között. Ezért hálával tartozom nekik."
A helyi politika szerint, ha a szegény polgárok kórházban szülik meg gyereküket, akkor kormányzati segélyt kaphatnak. A pénzt utólag fizethetik vissza. Így Li asszonynak kórházban szülte meg kislányát. A teljes költség 250 jüan volt. Ebből 80 jüan volt a kormányzati segély. Az asszony a következő 2 évben fizeti vissza a támogatást.
Ye Sanqiang úr a járás főnöke elmondta: 2000-től kezdve a járás összesen több mint 1300 szegény nőnek segített. Ezzel a terhes nők 70%-a kórházban szülhetett. Bár még alacsony ez az arány, a korábbi állapotokhoz képest már javult a helyzet. 2005-ben a járásban a terhes nők halálozási aránya az 1999-es évek egynegyedére csökkent.
A segély mellett a járás még támogatja a járási falvakban a kórházak berendezéseinek és gyógyszereinek vásárlását, ezzel egy időben rendszeres orvosképzést rendez.
Mucsuan járás mellett a környéki Ebiani, Jinkouhei és Mabiani járás is végrehajtja a terhes nők halálozási arányának csökkentését megcélzó programot. Különösen fontos ez azokban a térségekben, ahol kisnemzetiségek élnek és más nagyon szegény térségekben, ahol a feudális szokások és elmaradott szülési módok még szerepet játszanak. Ezért az érintett hivatalok elindították az egészségügyi oktatást, ezzel kívánják megváltoztatni a lakosok gyermekszülésről alkotott elképzeléseit. Például a Mabian járásban lakik a yi nemzetiség. Hagyományaik szerint saját lakásukban kell a gyermeknek megszületnie, mert ha máshol születik, akkor a gyerek nem tartozik a családhoz. Közeljövőben a kormány fokozza a tájékoztatást, hogy a yi nemzetiség többsége felhagyjon ezzel a maradi felfogással.
A kínai kormány 2000-től kezdve hajtja végre a halálozási arány csökkentésére vonatkozó programot. Eddig már körülbelül 1000 járást vontak be a programba, ez tartalmazza az összes szegény közép- és nyugati kínai térséget. Az elmúlt 6 évben a központi kormány 440 millió jüant fordított a programra. Mao Qunan úr az Egészségügyi Minisztérium szóvivője kifejtette: 2005 végéig a programot végrehajtó 23 tartományban egy millió terhes nő közül 564-en haltak meg a szülés során. Ez 2001-hez viszonyítva 25.8%-os csökkenés.
Mao úr még kijelentette: országszerte népszerűsítik a programot. Ezzel egy időben Kína létrehozza a tökéletes irányítási rendszert annak érdekében, hogy jobban tudjanak az állapotos nők egészségére figyelni.
Ezzel véget ért mai adásunk. Köszönöm figyelmüket, a viszonthallásra.
|