A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2008-10-07 20:55:56    
Az első Szellemi Sportok Világjátéka Pekingben

CRI

A pekingi olimpiai játékokat és a paralimpiai játékokat követően október 3-án egy másik fontos világszintű sportesemény nyílt meg Pekingben, az első Szellemi Sportok Világjátéka.

Ezt a Szellemi Sportok Nemzetközi Szövetsége kezdeményezte, melyet 2005-ben hoztak létre a bridzs, a sakk, a dáma, a kínai sakk és a go világméretű népszerűsítése céljából. Később a Szellemi Sportok Világszövetsége és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megegyezett abban, hogy a szellemi olimpiát nem sokkal a nyári olimpia és a hozzá kapcsolódó paralimpiai játékok után tartják ugyanazon a helyszínen. A fenti határozat alapján Peking lett az első város, amely otthont adhatott a Szellemi Sportok Világjátékának. José Damiani úr, a Szellemi Sportok Nemzetközi Szövetségének elnöke így beszélt erről.

„A Szellemi Sportok Nemzetközi Szövetsége szívélyes köszönetét fejezte ki a kínai szervezőbizottságnak a mostani Szellemi Sportok Világjátékának előkészítésében végzett kiváló munkájáért. Több mint 140 ország és térség több mint 3000 sportolója méri össze tudását Pekingben. A szellemi olimpia október 3-ától 16 napon át tart, és a következő öt sportágat foglalja magában: sakk, bridzs, dáma, kínai sakk és go."

Az öt sportágban 35 aranyérmet osztanak ki. Hála a nemzetközi sakk-, bridzs-, go-, dáma- és kínaisakk-szövetség erőteljes hozzájárulásának, első ízben már képesek vagyunk egy nagyobb méretű és magasabb színvonalú Szellemi Sportok Világjátékának megrendezésére. A világ legkiválóbb sakkozói és bridzsezői mind eljöttek a pekingi versenyekre. A Szellemi Sportok Világjátéka valóban az emberek tudásának egymás közötti megosztását jelenti.

A 2008-as nyári olimpia és a paralimpia sikeres megrendezése után Kína ismét vendéglátó országként szervezte meg a Szellemi Sportok Világjátékát. A Kínai Olimpiai Bizottság elnökhelyettese, Xi Xiaoming asszony elmondása szerint ez teljes mértékben megmutatta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a Szellemi Sportok Nemzetközi Szövetségének Kína iránti bizalmát, egyben kifejezi a kínai sportmozgalom átfogó fejlesztésének gondolatát. Egyebek között ezt mondta a helyettes vezető asszony.

„Az a tény, hogy az olimpia és paralimpia után tartjuk a Szellemi Sportok Világjátékát, teljes mértékben mutatja a versenysport és a tömegsport harmonikus fejlődését. Kínában a szellemi sportok a sportügyi munka szerves alkotórésze."

A Szellemi Sportok Világjátéka fokozatosan csúcspontjára ér. Az elmúlt napokban a világ különböző részeiből érkezett sportolók és edzők egyaránt elismeréssel szóltak a szellemi olimpia méretéről és színvonaláról.

Ugyanakkor az előkészítő munkálatokat is nagyra méltatták.

Az első Szellemi Sportok Világjátékáról szólva a Nemzetközi Dámaszövetség ügyvezetője, Shigeno Zuki asszony a következőket mondta.

„Igen nagyszerű a jelenlegi világjáték. Azt hiszem, valamennyi válogatott nagyon örül, hogy részt vehet a versenyeken, és nagyon jól érzi magát a Kínában eltöltött napokon. Szerintem Kína egy igazi dámakirályság. Láttam, hogy több mint 400 dámajátékos megjelent a mérkőzéseken. Minden sportolónak nagyon tetszik a jelenlegi világjáték. Nagyon szépen köszönöm a vendéglátónak, hogy rengeteget tett a világjáték sikeres megrendezéséért."

A sportesemény méretét és hatását tekintve a Szellemi Sportok Világjátéka összehasonlíthatatlan a nyári olimpiával és a paralimpiával, de mégis nagy eredményt hozott, hiszen az első Szellemi Sportok Világjátékán sikeresen lebonyolították az öt közkedvelt szellemi sportág versenyeit.