
Amikor néhány fajta növényt egy cseréptál vízben lassan megfőznek, annak eredménye egy sötét színű leves lesz. Ezt hívják a kínaiak „leveses gyógyszernek". Fogyasztása a betegségek kezelésének ma is elterjedt módszere. A kínai kutatók korszerű technológiával megváltoztatták a régi módszereket, ma már a növényben lévő hatóanyagból alkotják meg a gyógyszert, aminek eredményképpen nemcsak egyszerűbb a beszedése, hanem hatásosabb is a szer. Ezen a téren az észak-kínai város Tianjin sokat és eredményesen tett. Mai adásunkban arról számolunk be, hogy Tianjin hogyan gyorsította fel a kínai hagyományos gyógyszergyártás korszerűsítését.
A Tasly Vállalatcsoport 1994-ben jött létre; az általa gyártott szívgyógyszerek értékesítésének forgalma évente meghaladja a több milliárd népi jüant, a gyógyszert várhatóan regisztrálják az Egyesült Államokban is az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet engedélye alapján. Yan Xijun a vállalatcsoport főigazgatója tudósítónknak kijelentette, hogy a piacszerzésben azért eredményesek, mert a vállalat megalkotta megújulási programját, amely foglalkozik a kínai hagyományos gyógyszerek korszerűsítésének kutatásával.
„A több tíz éves korszerűsítést követően váltunk képessé arra, hogy a növényekből hatrékony módszerekkel kivonjuk a hatóanyagokat, és ezzel párhuzamosan létrehoztunk egy adattárat, ami még több új gyógyszer előállításában segít bennünket."
Tianjinben található a Tongrentang, a Darentang, a Longshunrong és más régi, ismert vállalat, amik már történelminek nevezhetők a szakmában. Ezek a vállal atok erőfeszítéseket tettek arra, hogy megreformálják a gyógyszer kutatást. Ezzel kapcsolatban Zhang Qiang, a tianjini Zhongxin Gyógyszerészeti Vállalatcsoport igazgató-helyettese így nyilatkozott:
„Van egy határozott stratégiánk, aminek az alapja, hogy új termékek fejlesztésén, új technológia alkalmazásán és új piacok megteremtésén keresztül növeljük a márkáink versenyképességét a bel- és külföldi piacon."
A helyszínen elhangzott tájékoztató szerint a vállalatcsoport több mint 500 fajta kínai hagyományos gyógyszert gyárt, egy részük nagyon népszerű Japánban, Oroszországban, az Egyesült Államokban, de termékeik legalább 20 országban és térségben fellelhetők .
A kínai hagyományos gyógyszerészet a több ezeréves kínai kultúra fontos örökségeinek egyike, aminek része volt a kínai nemzet hosszú idejű felvirágzásában. Tianjin most az állami hagyományos gyógyszerészet fejlesztés tudományos ipari bázisa.
A kínai hagyományos gyógyszer kutatásában Tianjin nagy meghaladást ért el; például a membrane technológiát, a molecular distillation-t és a nanométeres technológiát is már alkalmazzák a vállalatokban.
Kínában tehát már megkezdődött a kínai hagyományos gyógyszergyártás, gyógyszerészet korszerűsítése. Zhou Hong a tianjini kormányzat tisztviselője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a városnak hosszú távú terve van arra, hogy előmozdítsa a kínai hagyományos gyógyszerek nemzetközi piacra juttatását.
„A tianjini bázis jövőbeni célja, hogy erősítse a gyógyszerkutatást, a logisztikát, az iparosítást és a korszerűsítést, ami a vállalatcsoport bővítését vonja magával. "
Tianjin terve szerint 2010-re létrejön a kínai hagyományos gyógyszergyártás megújult rendszere, amikorra létrehozzák 500 fajta gyógyszernövény termelési bázisát.
A látogatás során még elhangzott, hogy egyes tianjini egyetemek és kutatóintézetek ugyancsak aktívan részt vesznek az iparág korszerűsítésében, a vállalatok fenntartható fejlődésének technológiai kutatásaiban.
|