Du bácsi az idén 98 éves, kelet-kínai Shandong tartománybeli Qingdao városban egy átlagos épületben lakik. A családban három nemzedék él együtt, Du bácsi fia, a menye és egy leányunoka. Nyugdíjba kerülése előtt Du bácsi egy üzemanyag gyárban dolgozott, most a nyugdíjából él. Jövedelmének változásáról szólva Du bácsi így beszélt.

„Az új Kína megalapítása előtt nagyon nehéz volt az életünk, reggelizés után nem volt más étkezés egész nap. A felszabadulás után már jobbak lettek az életkörülményeink. 1975-ben mentem nyugdíjba, akkor kevés volt a munkabér, mindössze hetven, nyolcvan jüant kaptam."

A múltszázad 60-as, 70-es éveiben nagy hiány volt árucikkekből, és az akkori kormány bevezette a természetbeni juttatás rendszerét, így például ruhát, húst és tojást adtak korlátozott mennyiségben. Az akkori munkás havi bére átlagosan csak 38 jüan volt, ami csak az alapvető létfenntartáshoz volt elegendő. Mivel ezen kívül nem volt más bevételünk, alacsony volt az emberek életszínvonala.

1978-ban Kína megkezdte a reform és a külföld felé nyitás politikájának a bevezetését, aminek következtében nagymértékben átalakult a társadalom, és ezzel együtt az emberek munkabére is emelkedett. A már nyugdíjas Du bácsi is élvezte a reformok eredményeit.

„Nyugdíjba kerülésem után többször emelték a nyugdíjam. Miután elmúltam 80 éves, a nyugdíjam meghaladja az 1700 jüant. 1999-ben költöztem az idősek otthonába, ahol jól érzem magam, meg vagyok elégedve az életemmel."

Az új Kína megalapítása óta egymást követően négyszer reformálták meg a dolgozók bérezését. Először a természetbeni járandóságot pénzbeli juttatásra változtatták, majd lépésről lépésre bevezették a beosztás és teljesítmény alapján történő bérezés rendszerét. Egyre pontosabban differenciálnak a munkabérek között: van alapmunkabér, van a beosztás alapján járó munkabér, a munkában eltöltött idő alapján meghatározott munkabér és jutalék. A nyugdíjazás is hasonló rendszer alapján történik. Du bácsi nyilvántartási lapján most 1750 jüanos nyugdíj szerepel, ami több mint húszszorosa az 1975. évi nyugdíjának.

Du bácsi - mint mondta - elégedett a jelenlegi életével, néha ugyan hiányzik neki a leányunokája, a Sanghajban dolgozó Xiao Xin.

Sanghaj egy virágzó nagyváros. Miután 2003-ban Xiao Xin az egyetemen befejezte a tanulmányait és a városba jött, egy állami tulajdonban levő vállalatban nemzetközi kereskedelemmel foglalkozik. Xiao Xinnek kezdő munkabére több mint 3000 jüan volt, de lakást kellett bérelnie. Idén a boldog Xiao Xin már egy több mint 60 négyzetméternyű saját lakással rendelkezik abban a világvárosban, ahol egyébként nagyon drága a lakás. 2006-ban kezdett el azon gondolkodni, hogy Sanghajban saját lakást vesz, mert a munkateljesítmény nyilvántartásán levő adatok reményt keltőek voltak, a külön juttatásként szereplő lakás-alap szépen gyarapodott.

„Az elmúlt években gyorsan növekedett a lakás-alap, ami számunkra sokat jelent. Jelenleg a havi lakás-alapom több mint 1000 jüan. Ezt felhasználva viszonylag kisebb a teher, ami a hitel havi törlesztéséből hárul rám."

A lakás-alap a lakáshoz juttatás egyik kínai módja: a munkáltató egység havonta néhány százalékos munkabért levon a dolgozó munkabéréből, és ugyanekkora összeget biztosít a az alapon keresztül a számára. A pénzt egy állandó bankszámlára folyósítják. A dolgozók akkor vehetik ki a pénzt, ha megvásárolnak, felújítanak vagy bérbe vesznek egy lakást. A lakás-alap, csak úgy, mint a munkabér növekszik. Xiao Xinnek 2006. végén családi támogatással és a bankhitellel sikerült vennie egy lakást, és havonta a lakás-alappal törleszti a hitelt.

A saját lakással rendelkező Xiao Xin most jól érzi magát, de nem igazán elégedett a munkateljesítmény nyilvántartásán szereplő számmal, ezért megfontolás tárgyává tette, hogy befektesse pénzének egy részét. Azt reméli, hogy a munkabérét így felhasználva több pénzhez juthat.

„Most gyorsan fejlődik a gazdaság, és több a befektetési lehetőség is. Vannak például alapok, ott a tőzsde és az ingatlan. Tavaly egy pénzügyi alapba befektettem, és eddig szép jövedelemre tettem szert."

A hitelből történő lakásvásárlást, vagy az alapba történő befektetést Xiao Xin szülei kezdetben nehezen fogadták el. De Xiao Xinhez hasonló fiatalok életvitele már befolyásolja őket. Xiao Xin apja, vagyis Du bácsi fia egy kínai-külföldi vegyes vállalatban dolgozik igazgatóként. Ő is elégedett a mostani munkabérével.

„A múlt évszázad 90-es éveiben kezdtem dolgozni a mostani vállalatnál. Az előtt a munkabérem mindössze 400 jüan volt. A reform és nyitás politikájának bevezetése után növekedett a vállalatunk jövedelme is, és mostanra a munkabérem már közel a tízszeresére emelkedett."

A statisztikai adatok szerint 2006-ban a kínai munkahelyen lévő dolgozók munkabére összességében meghaladta a 2300 milliárd jüant, ami 13,5 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A jövedelem emelkedése ösztönzi a fogyasztást. Az emberek munkabére ma már egyáltalán nem csak az élelmiszer és a ruházat vásárlását szolgálja, hanem az emberek egyre többet vásárolnak divatcikkeket, elektronikus berendezéseket, lakást, és többet költenek oktatásra, kirándulásra és szórakozásra is.

„Régebben elsősorban az alapvető problémák megoldására koncentráltunk, például a ruha és az élelmiszer vásárlására. Mára sokat javult az életszínvonalunk, ezért megváltoztak a céljaink is. A múltszázad 80-as éveiben vettem egy kisképernyős fekete-fehér tévét, amit később lecseréltem egy nagyobb színes tévére, most pedig már egy ennél is nagyobb képátlójú van a lakásban. A közeljövőben pedig akarok venni egy LCD képernyőset. A pénzünk egy részét - közvetve - az egészségünk ápolására, testedzésre fordítjuk, például edzésre járunk, vagy kirándulunk. "

A Sanghajban lakó Xiao Xin reméli, hogy a megtakarított pénzéből külföldre utazhat továbbképzésre. Qingdaoban élő apja további beruházásokon gondolkodik, a nagypapa, vagyis Du bácsi pedig a havi nyugdíjból élvezi a boldog életét. Így nézne ki egy általános kínai család, amelynek tagjai a havi jövedelmük felhasználásával fokozatosan megvalósítják változó célkitűzéseiket.