Idén van a kínai tibeti demokratikus reform 50. évfordulója. Fél évszázad alatt a helyi oktatásügy nagymértékben fejlődött, a régi feudális jobbágyrendszerben Tibetben a templomok és helyi kormányzat iskoláiban csak a lámák és főnevesek gyerekei járhattak. Akkoriban a tibeti gyerekeknek kevesebb mint a 2 százaléka járt iskolába, a fiatal analfabéták aránya meghaladta a 95 százalékot. Napjainkban a Tibetben élő valamennyi nemzetiség járathatja iskolába gyerekeit egyenlő oktatási jogokat élveznek. Bár nehezen indult a tibeti oktatás és gyengék az alapok, de a kormány és az oktatásüggyel foglalkozók erőfeszítései nagymértékben megváltoztatták a tibeti oktatás helyzetét, különösen az alapoktatásét.
Az iskolát 1952-ben hozták létre, jelenleg több mint 1800 diák tanul benne. Többségük tibeti nemzetiségű, körülbelül egyharmaduk han nemzetiségű.
Tudósítónk érkezésekor a diákok éppen a játszótéren játszottak.
A hatodikosoknak nemsokára fontos vizsgájuk lesz. Tenzin Phuntsog tudósítónknak elmondta, hogy van további célja ezért, jól készül a vizsgára.
„Mindjárt befejezhetem tanulmányaimat ebben az iskolában, de remélem, hogy egy belföldi jó iskolában folytathatom. Ezért néha kevesebbet játszom és többet tanulok."
A tibeti oktatásügy támogatása érdekében egyes tartományok és városok külön tanfolyamokat tartanak, amelyben csak tibeti diákok vesznek részt. Tenzin Phuntsog abbéli reményének adott hangot, hogy bejuthat a tibetiek sanghaji tanfolyamára, mert ez a város a legfejlettebb Kínában, és az ottani tanfolyam erős, jó hírű. Akinek a tanulmányi eredménye jó lesz, lehetőséget kap arra, hogy a Sanghaji tanfolyamra járhasson.
Az iskola nemcsak fontosnak tartja a különböző ismeretek oktatását, hanem egyben nagy figyelmet fordít a tehetségkutatásra is. Wu Shuchong tanár kijelentette, hogy amikor felveszik a diákokat, az iskola már megkezdi kutatni a diákok képességeit, és később ezt figyelembe veszik..
„Minden osztályban vannak művészeti órák, például népművészet, zene, tánc, ének és képzőművészet."
A beszélgetés végén a diákok tudósítónk előtt elénekeltek egy dalt, amit nemrégiben tanultak.
A tavalyi március 14-én Lhászában történt erőszakos zavargások nagy kárt okoztak. A tanárok védelmének köszönhetően nem sérült meg egyetlen diák sem az iskolában, azonban nagy anyagi kár keletkezett. Az új évben az iskola fokozta a biztonsági oktatást az esetleges rendkívüli események esetére. Ezzel kapcsolatban Wu tanár így nyilatkozott:
„Mostanában a diákokkal gyakorlatot tartunk, hogy rendkívüli helyzetben mi a teendő. Tesszük ezt annak ellenére, hogy Tibetben már helyreállt a harmónia és a stabilitás."
|