A Kínai Nemzetközi RádióA magyar nyelvű adás

Különjárat Tibetbe II
China Radio International
Belföldi hírek
Nemzetközi hírek

Kínai gazdaság

Kínai kultúra

Konyha

Utazás Kínában

Sport

Közmondások és mitoszok nyomában

Nyitott kapuk

Kínai kaleidoszkóp

Társadalmi élet
(GMT+08:00) 2009-06-29 17:00:06    
Több orvosmestert!

CRI

Június 19-én mesterré minősítettek 30 hagyományos orvoslással foglalkozó kínait. Ez volt Kína megalakulása óta az első alkalom, hogy a kínai kormány állami szintű hagyományos orvosi mesteri címet adományozott. A kínai átlagemberek számára a jövőben ezek az orvosmesterek lehetnek azok, akikhez először fordulnak, ha egészségügyi panaszuk van. A kínaiak remélik, hogy jövőre még több orvossal bővül a mesterek csoportja.

A több mint 50 éves Su Ying asszony az utóbbi években mindig a hagyományos kínai orvoslást részesítette előnyben. Tudósítónknak elmondta, hogy a most megválasztott orvosmesterek közül fog választani a jövőben, ha orvoshoz kell fordulnia.

„Nagyon remélem, hogy orvosmester keze alá kerülök, ha a szükség úgy hozza, de a számuk nagyon kevés. Csak harmincan vannak, akik ráadásul már nem is fiatalok, ezért aggódom, hogy csak lassan kerülök sorra. Remélem, hogy az orvosmesterek még több fiatalt tanítanak ki, és ezzel jobban szolgálják a betegeket."

Az orvosmesteri cím a hagyományos kínai orvosnak adható legmagasabb elismerés. Nagyon komoly kritériumnak kell megfelelniük a jelölteknek: több mint 55 éves pályafutást kell maguk mögött tudniuk kifogástalan morállal. A most megválasztott 30 mester több mint 370 ezer hagyományos orvos közül került ki, közülük a legidősebb 93 éves, ám a legfiatalabb is 74 éves.

Statisztikák szerint most Kínában évente több mint 200 millió embert kezel hagyományos orvos. Emellett még több ember hagyományos kínai orvost választ családi orvosnak. Egy biztosító cégnél dolgozik Long Liyun asszony, aki tudósítónknak elmondta, hogy a nyugati orvostudománynál is jobban bízik a hagyományos kínai orvosi kezelésben, hiszen az utóbbi jóval nagyobb hangsúlyt helyez a testi egészség védelmére. Azt reméli, hogy a jövőben több hagyományos orvos kapja meg a mesteri címet.

„Kínában 1,3 milliárd ember él, ennek arányában a 30 orvosmester túl kevés. A hagyományos kínai orvoslást nemcsak idehaza kell népszerűsítenünk, hanem a világban is. Remélem, hogy legközelebb nem 30, hanem 300 orvos kapja meg a címet."

Az orvosmesterek választását látva egyre több hagyományos kínai orvos bízik abban, hogy a kínai kormány intézkedésekkel segíti elő a hagyományos kínai orvoslás fejlődését. Több mint 40 éves orvosi karrierrel a háta mögött Zhan Zhu úgy véli, hogy az orvosmesteri cím odaítélése fontos szerepet játszik a hagyományos kínai orvoslás fejlődésének elősegítésében.

„Jelenleg a hagyományos kínai orvoslással foglalkozó különleges kórházak sokkal lassabban fejlődnek, mint a komplex kórházak. Az orvosmesterek minősítése a fiatal hagyományos orvosokra ösztönzőleg hathat, és elősegítheti a hagyományos kínai orvoslás fejlődését."

ÉRINTETT TARTALMAK