A Zhongxin hírügynökség jelentette, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) helyi idő szerint november 14-én kiadott beszámolója szerint az elmúlt három hónapban Irán lassította a nukleáris létesítmények építését és a 20%-os dúsított urán tartalékok nem növekednek jelentősen.
A jelentés egyúttal arra is rámutatott, hogy az iszlám köztársaság készlete 20 százalékos szintre dúsított uránból mintegy öt százalékkal, 196 kilogrammra nőtt ugyanezen időszak alatt. Ez még mindig jóval az atomfegyverhez szükséges 250 kilogramm alatt van.
A BBC jelentése szerint Irán csaknem teljesen felhagyott urándúsítási kapacitásának bővítésével Haszan Róháni elnökségének kezdete, azaz augusztus óta - állította csütörtökön nyilvánosságra hozott negyedéves jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség .
Iráni nukleáris kérdés, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!







