Hong Lei kínai külügyi szóvivő november 23-án azt kijelentette, hogy Wang Yi külügyminiszter részt vesz Genfben tartandó iráni nukreális kérdéssel kapcsolatos hat ország és Irán tárgyaláson.
A hatok csoportjának külügyminiszterei egytől-egyik ott lesznek Genfben szombaton az Irán és a nagyhatalmak között Teherán atomprogramjáról zajló tárgyalásokon.
Még pénteken este Párizsban és Londonban közölték, hogy Laurent Fabius francia és William Hague brit külügyminiszter az éjszaka folyamán Genfbe utazik.
Washingtonban még péntek kora délután jelentették be, hogy Genfbe indult John Kerry amerikai külügyminiszter, mégpedig azzal a céllal, hogy segítsen tovább csökkenteni a felek közti nézetkülönbségeket, és előmozdítsa a megállapodás megkötését.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pedig már meg is érkezett Genfbe. Ez azt jelenti, hogy a hatok valamennyi külügyminisztere részt vesz a szombati tárgyalási fordulón.
A Teherán és a hatok közötti tárgyalások évek óta az iráni urándúsítás kérdése miatt futnak zátonyra. A nyugati nagyhatalmak azzal gyanúsítják Iránt, hogy polgári atomprogramja ürügyén atomfegyver gyártására készül, amit Teherán váltig tagad.
Szíriai konfliktus, további részletesebb információkért, NÉZZ IDE!!!







