
Onaga Takesi, Okinava kormányzója kijelentette, hogy amennyiben a tárca nem állítja le a fúrásokat Henoko partjainál, a helyi kormányzat vissza fogja vonni az elődje által kiadott engedélyt.
Onaga heves ellenzője a tervezett építkezésnek, amelynek részeként földet nyernének vissza a tengerből a henokói Oura-öbölnél. Az új amerikai katonai bázis váltja majd fel a Naha-sziget sűrűn lakott vidékén működő támaszpontot. A kormányzó szerint a védelmi minisztérium víz alatti munkálatai kárt tettek egy korallzátonyban.
A védelmi tárca 45 tonnás betontömböket süllyesztett a tengerbe, és ezekhez rögzítették a tiltott munkaterületre figyelmeztető táblákat. A prefektúra vizsgálata megállapította, hogy a betontömbök összezúztak egy védelem alatt álló korallzátonyt a demarkációs övezeten kívül.
A helyi vezetés szerint az is elképzelhető, hogy a tiltott zónán belül további károk keletkeztek, de egyelőre az amerikai hadsereg nem engedélyezte a vizsgálatot a szóban forgó területen.
A decemberben kormányzóvá választott Onaga már korábban is felhívta arra a figyelmet, hogy a védelmi tárca fúrásai visszafordíthatatlan károkat fognak okozni a helyi környezetben. A tárca azonban kijelentette, hogy folytatják a munkálatokat, és egyúttal gondoskodnak a környezet megóvásáról.
A kabinet főtitkára hétfőn kijelentette, hogy a munkálatok késedelem nélkül folytatódni fognak.
Az okinavai vezetés azt is kilátásba helyezte, hogy egy törvényre hivatkozva meg fogják akadályozni a tengertől visszahódított földterületre tervezett kifutópálya építését. A hatályos japán törvények szerint a prefektúra kormányzatának jóváhagyása is szükséges a köztulajdonban lévő vízterületek visszahódításához.
Ha Onaga sikerrel jár, akkor a központi kormánynak törvényt kell módosítania, vagy változtatnia kell a korábbi terveken, ami további fejfájást okozhat a központi kormánynak, kellemetlen lehet Washingtonnak, és még hevesebb ellenállást válthat ki a szigetlakók részéről.