• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A CRI pártkongresszusi küldöttje interjút adott
2017-10-21 12:20:46
CRI

Október 20-án tovább folytatódott a Kínai Kommunista Párt 19. Országos Kongresszusa. Xia Yongmin pártküldött, a Kínai Nemzetközi Rádió Közel-keleti és Afrikai Regionális Műsorsugárzó Központjának igazgatója a pártküldöttek sávján interjút adott.

 

Xia kijelentette, hogy a kulturális kapcsolatok a népek közötti megismerés hídjának szerepét töltik be. A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) az utóbbi években számos kínai filmet, filmsorozatot fordított le és mutatott be külföldön, valamint sok kulturális rendezvényt tartott, ilyen volt például a CRI és a Russian Today által közösen rendezett „Selyemút menti Kína és Oroszország" riportútját.

Xia Yongmin pártküldött az országok közötti, a különböző kultúrák közötti kapcsolatokról kijelentette, hogy minden kultúrának a javát keressük, azokból történeteket alkotunk, és így más országgal megismertetjük az adott nemzet és nép gondolkodásmódját, valamint azt, hogy miért választották épp azt a fejlődési utat és politikai rendszert, amelyet követnek és amelyben élnek.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China