Nemrég a Kínai Tudományos Akadémia Pénzügyi és Stratégiai Kutatóintézete jelentést adott ki a kínai makrogazdasági helyzet várható alakulásáról. Az előrejelzés szerint 2018-ban a kínai GDP növekedése körülbelül 6,7 százalékos lesz. A kutatóintézet azt javasolta, hogy a hazai kereslet egyenletességének biztosítása érdekében tovább kell mélyíteni a strukturális reformot a kínálati oldalon, és erősíteni kell a gazdaságfejlődés fenntarthatóságát.
A kutatóintézet szerint 2017 negyedik negyedévében a kínai gazdaság stabilan és jó irányban fejlődött, stabil volt az ipari termelés, és folyamatosan jelennek meg a gazdaságban új hajtóerők. A kutatóintézet arra is kitért, hogy a kínai állóeszközökbe és az infrastruktúrába irányuló befektetések, az ingatlan- és magánbefektetések növekedése kissé esett a harmadik negyedévhez képest.
„A véleményünk az, hogy 2017-ben a GDP-növekedés körülbelül 6,8 százalék volt, és a lakossági fogyasztói árak növekedése 1,6 százalék volt. 2018-ban előrejelzésünk szerint a GDP növekedése 6,7 százalék, a lakossági fogyasztói árak növekedése pedig 2,0 százalék lesz" – fejtette ki a kutatóintézet szintetikus gazdasági stratégiai kutatóosztályának kutatója.







