Az Economic Information Daily című kínai lap jelentése szerint a közösségi gazdaság gyors ütemben nőtt tavaly Kínában. 2017-ben a közösségi gazdaság forgalma mintegy 4920,5 milliárd jüan volt, ami 48,7 százalékos növekedés éves szinten. Ebből a közösségi gazdaság nem pénzügyi területén a forgalom 2094,1 milliárd jüan volt, ami éves szinten 66,8 százalékos emelkedés. A közösségi gazdaság területén a finanszírozás körülbelül 216 milliárd jüan volt, ami 25,7 százalékos növekedés éves szinten, derül ki a közösségi gazdaság fejlődéséről kiadott éves jelentésből, amelyet február 27-én tett közzé a kínai Nemzeti Informatikai Központ kínai közösségi gazdasággal foglalkozó kutatóközpontja és a Kínai Internetegyesület közösségi gazdasággal foglalkozó munkabizottsága.
A jelentés méltatja a közösségi gazdaság hozzájárulását a munkaerőpiachoz. Jelentések szerint 2017-ben a közösségi gazdasággal foglalkozók száma körülbelül 70 millió volt, ami 10 millióval több mint az azt megelőző évben. A közösségi gazdasági platformok által foglalkoztatottak száma körülbelül 7,16 millió volt, ami 1,31 millióval magasabb az azt megelőző évhez képest, és 9,7 százalékát teszi az újonnan munkába állók számának a városokban. Ez azt jelenti, hogy a városokban 100 újonnan munkába állóból tíz helyezkedett el közösségi gazdaságban érdekelt vállalatnál.
A jelentés szerint az elkövetkező öt évben a kínai közösségi gazdaság fenn fogja tartanai a 30 százalékos növekedést, és a mezőgazdaság, az oktatás, az egészségügy és a nyugdíj területén még nagyobb lesz ez a növekedés.







