A Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) jelentése szerint idén és jövőre a kínai gazdaság fenn fogja tartanai a 6,5 százalékos vagy annál magasabb növekedést, áll a kínai negyedéves makrogazdasági modell 2018-as tavaszi előrejelzésében, amelyet a Xiameni Egyetem és az Economic Information Daily adott ki február 27-én.
A jelentés szerint a világgazdaság gyors növekedése miatt és a lakossági fogyasztás struktúrájának bővülése miatt idén és jövőre a kínai gazdaság növekedése 6,73 százalékkal, illetve 6,60 százalékkal nő majd.
Wang Yanwnu, a Xiameni Egyetem makrogazdasági kutatóközpontjának docense elmondta, hogy idén és jövőre a kínai gazdaság növekedése 6,5 százalékos vagy magasabb lesz. 2018-ban a kínai fogyasztói árindex (CPI) 2,13 százalékkal nőhet, ami 0,53 százalékkal több mint 2017-ben. Másrészt a vásárlóerő-paritás (PPI) jelentősen visszaeshet.
Wang Yanwu bejelentette, hogy a világgazdaság növekedése és az új hazai reformok közepette már láthatók olyan tényezők, amelyek segíthetik a magánbefektetés fellendülését.
A jelentésből az is kiderül, hogy Kínának fel kell gyorsítania a modern adózási szabályok létrehozását, és a rendszerből ki kell iktatni a pénzügyi kockázatokat.







