Xi Jinping kínai államelnök június 28-án Oszakában találkozott Angela Merkel német kancellárral.
Xi Jinping a találkozón rámutatott, hogy a két ország kormányának és társadalmának alapvető érdeke, hogy rendületlenül kitartsanak a kínai–német együttműködési irányvonal mellett. A mostani egyre bonyolultabb és változóbb nemzetközi helyzetben Kínának és Németországnak egymás stratégiai partnereként meg kell tartani a cseréket és a koordinálást.
A kínai államelnök arról is beszélt, hogy Kína és Németország továbbra is egyenlő párbeszédet folytató és egymásban bízó együttműködő partnerek. A kínaiak üdvözlik, hogy a német vállalatok Kínát megbízható kereskedelmi partnerüknek tekintik, és tovább bővítik Kínában a befektetéseiket. Kínának a nyitás bővítésére tett ígérete nem üres ígérgetés, az ország üdvözli a német cégeket, hogy egyre jobban fejlődjenek a kínai piacon.
Xi Jinping elmondta, a német közvélemény úgy véli, hogy a kínai fejlődés és kreatív vitalitás több lehetőséget hoz Németországnak. Kína üdvözli, hogy a két ország vállalatai és tudományos kutatóintézetei kreatív együttműködéseket folytatnak az önvezető technológia, a mesterséges intelligencia és az 5G kommunikációs technológia területén, mondta Xi Jinping kínai államelnök.
Angela Merkel kifejtette, a mostani helyzetben Németország reméli, hogy megerősítik a cseréket, a koordinálást és az együttműködéseket Kínával. Merkel annak a reményének adott hangot, hogy a közeljövőben ismét Kínába látogathat. A német fél kész a kínai féllel együttműködést folytatni az Övezet és Út keretében, kész aktívan előmozdítani az EU és Kína közötti kapcsolatok fejlesztését, hogy minél korábban aláírják az EU és Kína közötti befektetési megállapodást.