„Biztosítani fogjuk a sanghaji szabad kereskedelmi övezet sikeres kiépítését és irányítását, hogy ez a modell lemásolható és bővíthető legyen, és egy sor további lépést tervezünk szintén próba jelleggel" – jelentette ki Li Keqiang kínai kormányfő szerdai kormánybeszámolójában.
A központi kormány most először erősítette meg, hogy Sanghajon kívül is szabad kereskedelmi övezeteket fognak létrehozni.
Kína 2013 szeptemberében indította útjára a sanghaji szabad kereskedelmi övezetet azzal a céllal, hogy egy sor gazdasági reformot teszteljenek, különös tekintettel a pénzügyi szektorra, és azt várják, hogy végül az ország más területin is le tudják másolni ezt a modellt.
Jobb kereskedelmi, befektetési és közigazgatási szabályokkal támogatják a zónában működő mintegy száz céget.
„A reform és nyitás nem csupán egy helyre fog korlátozódni. A szabad kereskedelmi övezet hatása egyre kiterjedtebb" – mondta Zhou Hanmin, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) Országos Bizottságának tagja és a szabad kereskedelmi övezetek előmozdításának támogatója.
A kínai reform és nyitás során általános stratégia a sikeres próbareform lemásolása az ország több területén. Az 1980-ban létrehozott shenzheni különleges gazdasági övezetet a keleti part mentén klónozták az elmúlt három évtizedben.
A sajtóban megjelent hírek szerint Tiencsin, Kanton, Shenzhen és Xiamen lehet a következő Sanghaj. Huang Xingguo, Tiencsin polgármestere szerdán bejelentette, hogy elkészültek a szabad kereskedelmi övezet tervei, amelyeket majd az Államtanács fog felülvizsgálni.