A kínai napelem-ipar alapvető változásokon esett át, mióta Kína és az Európa Unió (EU) 2013 júniusában megegyezett abban, hogy rendezik kereskedelmi vitájukat, nyilatkozta március 7-én Gao Hucheng kínai kereskedelmi miniszter.
„Kína napelem-ipara egy rövid időszak alatt újjászületett," mondta Gao az Országos Népi Gyűlés, azaz a legfőbb kínai törvényhozó testület jelenleg is zajló éves ülésszaka egyik szünetében tartott sajtótájékoztatóján.
A vita során, amelyben az EU azzal vádolta meg a kínai napelem-gyártókat, hogy az előállítási költségeknél jóval alacsonyabb áron értékesített termékekkel árasztják el az európai piacot, 20 milliárd amerikai dollár forgott kockán és 400 ezer kínai állás került veszélybe. Ez volt az eddigi legnagyobb kereskedelmi nézeteltérés, amely mindössze egyetlen iparágat érintett.
Tavaly júniusban az EU úgy döntött, hogy átmeneti dömpingellenes vámot ró ki a kínai napelem-importra. Több tárgyalási forduló után, a felek július végén megegyeztek abban, hogy árkötelezettség-vállalások útján rendezik a vitát.
xinwenkaishiqu.m4a |