A Zhongxin Hírügynökség jelentése szerint a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület 12. Országos Bizottságának 2. éves ülése március 12-én befejezte munkáját. Az ülés minden feladatát sikeresen végrehajtotta az Országos Népi Gyűlés Házában.
Aznap délelőtt 9 órakor Xi Jinping, Li Keqiang, Zhang Dejiang, Yu Zhengsheng, Liu Yunshan, Wang Qishan, Zhang Gaoli megjelent az ülésteremben és helyet foglaltak az elnöki emelvényen. Összesen 2136 képviselő vett részt a záró ülésen, amelyen Yu Zhengsheng a kínai Országos Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke elnökölt.
Ez volt a KNPTT első éves ülése, mióta Kína hivatalosan elindította a reform teljes elmélyítését. Ezért elmondható, hogy a reform teljes elmélyítése, illetve az erről szóló javaslatok voltak az idei évi ülés legfontosabb témái.
Az aznap tartott szavazás után a záró ülésen elfogadták a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület 12. Országos Bizottsága 2. éves ülésének politikai határozatát, ami szerint a KNPTT három átfogó területen jut szerephez a reform teljes elmélyítésében.
Először: több kutatást és több javaslatot adnak a gazdasági, politikai, társadalmi, kulturális, társadalmi reformokért.
Másodszor: erősítik a demokratikus felügyeletet a fontos reformokról, illetve több javaslatot adnak.
Harmadszor: támogatják a reformokat, részt vesznek a reformokban.
Yu Zhengsheng a záróülésen kifejtette, hogy mindig a legfontosabb feladat lesz az újabb nemzetközi feltételek alapján elmélyíteni a reformokat, és lépésről lépésre megoldani a kérdéseket.