Az idő kérlelhetetlenül múlik, és ma már senki sem él az egykori nemzetközi orvoscsapat tagjai közül. A régmúltra és a nemzetközi barátokra emlékeztünk, amikor felkerestük a még élő hozzátartozókat, és helyi szakértők segítségével meglátogattuk a történelmi emlékhelyeket. Célunk az, hogy megőrizzük ezt a különleges történetet.
A csoport orvosai többségükben Csehországból, Magyarországról, Ausztriából, Romániából és Bulgáriából érkeztek. A német Rolf Becker volt az első, aki Kínába érkezett, és az utolsó, aki elhagyta Kínát. Történetét az ismerősök elbeszéléseiből ismertük meg. A nemzetközi orvoscsapat történetének két kutatója, Zou Ningyuan és Ni Huiru személyesen is felkeresték a német orvost.
„Én ötször, feleségem, Ni Huiru pedig négyszer találkozott vele. Nagy segítséget nyújtott Kínának, és a kínaiak örökké adósai maradnak. Ezért kerestük fel, amikor erre lehetőségünk nyílt."
Rolf Becker 1906. december 12-én a német Eberswaldéban született. Már gyerekként sem értette, hogy miért bánnak tisztességtelenül a zsidó gyerekekkel, és miért különböztetik meg őket. Az egyetemen orvostudományt tanult. A Japán elleni háború kitörése után Kínába akart menni, és életeket akart menteni a fronton. 1939. május 20-án indult útnak Nagy-Britanniából. Két hónap elteltével érkezett a Tuyun-hágóhoz, ahol a Kínai Vöröskereszt dolgozott.
Becker munkavállalási engedélye
Walter Freudmann osztrák orvos Becker munkatársa volt. Freudmann a Talpra című visszaemlékezésében a következőket írta Beckerről.
„Nem azért ment Kínába, hogy egy háborútól szenvedő nemzettől kapott pénzzel tömje meg a zsebét, hanem orvosi kötelességének tett eleget Kína legnehezebb időszakában."
Freudmann így írt az akkori életkörülményekről Kínában.
„Az ágy fakeret volt ágytakaró és paplan nélkül. Az ablakok papírból készültek, és a fapadon csak ketten fértek el. Ezek talán az akkori legkényelmesebb berendezések voltak."
A nemzetközi orvoscsapat nemcsak a Tuyun-hágónál dolgozott, hanem a csatatéren is. Ahol szükség volt rájuk, ott tábori kórházat hoztak létre. Becker a nyolc év során több kínai tartományban is dolgozott. Megfordult például Guizhou, Hunan, Hubei, Henan, Jiangxi és Yunnan tartományban. Ni a következőket mondta ezzel kapcsolatban.
„Azt mondta, hogy nagyon örült, ha a csatatéren kialakított orvosi állomásra mehetett. Külön megemlítette, hogy amikor Yunnan tartományban dolgozott, az orvosi állomást egy kolostorban alakították ki. A Buddha-szobrokat kiemelték a helyükről. Két székre fatáblát fektettek, amin lyukat fúrtak. A sebesült ezen feküdt."
A Jiangxi tartományi Xishui megye kórházában több mint kétszáz sebesültet ápoltak. 95 százalékuk rühes vagy influenzás volt. Becker naponta legalább öt műtétet végzett, de hiány volt antibiotikumokból. A nehézségek és a folyamatos elfoglaltság ösztönzőleg hatott Beckerre. Visszaemlékezésében így írt erről.
„Számomra mindennél többet jelentett, amikor a haldokló beteg mellett ülve azt láttam, hogy a lassan csöpögő infúzióval visszatér belé az élet, és ismét kipirult az arca."
Ni szerint Becker számára a legnagyobb problémát a katonák ruhájában megbújó tetvek jelentették, amelyek fertőtlenítés hiányában könnyen okozhattak tífuszt. A tetvek eltávolításához a helyben elérhető anyagokból készített saját fertőtlenítő eszközt.
„Az általa vezetett csapatban ismeretlen volt a tetű. Jól emlékszem arra, amikor Becker lerajzolta a jegyzetfüzetembe az általa készített fertőtlenítő eszközt. Ez egy négyzet alakú fatáblából állt, amely alá egy mosdótálban forró vizet tett. A katona a ruháját a táblára tette, majd összecsomagolta az egészet. Ez volt az akkor használatos fertőtlenítő eszköz. Ezért örömmel mondogatta, hogy az ő csapata tetűmentes."
Ám még így is majdnem a tetvek okozták Becker vesztét.
„A tetvek tífuszt terjesztettek. Egyszer egy idős amerikai járt a csapatnál. Nem sokkal később Becker belázasodott. Saját diagnózisa szerint tífuszos lett, majd kómába esett. Hála egy amerikai orvosnak, sikerült felépülnie."
A Japán elleni háború győzelme után a nemzetközi orvoscsapat tagjai sorban hagyták el Kínát, de a német orvos a maradás mellett döntött, és az ENSZ Segélyezési és Rehabilitációs Hivatala kínai egészségügyi csoportjának igazgatójaként az élelmiszer- és gyógyszerszállítással foglalkozott. 1946-ban Shandong tartományban megjelent a fekete láz (leishmaniasis). Becker egy kis kórházat hozott létre, ahol a szegycsont, a máj és a lép elváltozásainak kezelésére egy különleges amerikai gyógyszert alkalmazott. Nemsokára teljesen eltűnt a betegség.
1947-ben Becker visszatért Németországba, ahol továbbra is az orvostudománnyal foglalkozott. Lányától, Katalin Beckertől hallottak arról, hogy haláig mély szeretetet érzett Kína iránt. Otthonát kínai kerámiák, festmények és kalligráfiák díszítették, de a Kínában készült fényképeket is megőrizte. Lánya így mesélt erről.
„Apám gyakran emlegette a Kínában eltöltött éveket. Ez nagyon fontos időszak volt az életében. Amikor a Japán elleni kínai küzdelemről esett szó, mindig izgatott lett. Nagyon örült, hogy a maga módján ő is részese lehetett a harcoknak."
Amikor a kínaiak különösen rászorultak a segítségre, a külföldi orvosok saját biztonságukat is kockára téve nyújtottak támogatást. Zou szerint örökké emlékezni kell ezekre az emberekre.
„Első találkozásunk után már tudtam, hogy sokkal tartozunk a külföldi orvosoknak. A feltételek rosszak voltak Kínában, de a hosszú idő során temérdek életet mentettek, és cserébe nem kértek semmit sem."
Zou és Ni könyvet írtak Amikor a világ fiatal volt címmel, hogy megőrizzék a nemzetközi orvoscsapat történetét.
„Nemcsak a történetüket akartuk elmondani. Azt reméljük, hogy a könyv olvasói újragondolják az életcéljukat. Mindegyik külföldi orvos tehetséges és igazi szakember volt. Nem unalomból vagy pénzért tették, amit tettek, hanem alapos mérlegelés után hozták meg a döntésüket, amire 50-60 év elteltével is világosan emlékeznek."
Ni elmondta, hogy az emberek ősidők óta egy közös világért fohászkodnak. Ha segítünk egymásnak, mindenki egy családhoz tartozhat egy szebb világban.
„Ez volt az orvoscsapat álma, és életüket szentelték annak, hogy az álomból valóság legyen. Nem csak szavakról, hanem tettekről volt szó. Megindító ez a szellemiség."
0707zs |
