>>[A pekingi opera]
A pekingi opera"Lianpu"-ja
A pekingi operában a"Lianpu"azt jelenti, hogy festékkel bekenik a színészek arcát annak érdekében, hogy szimbolizálják az operákban lévő szerepek természetét, sorsát, és minőségét. Általánosságban szólva a piros arc a hőst, a fekete arc a bátort, a fehér arc a kémet, az aranyszín arc a szörnyet képviseli.
A pekingi opera szerepei
Kínában az úgynevezett „pekingi opera" művészeti előadásában összesen négyféle szerep, vagyis a „sheng", a "dan", a „jing", a „chou" (csúnya arcú) lép színpadra, tehát minden szerepnek alszerepei is vannak.
Sheng: A „sheng", az „idős sheng" a beérett középkorú férfira utal, általában a szerep méltó személyiség vagy császár képében mutatkozik meg. A „fiatal sheng" általában fiatal férfit mutat be.
Dan: A „dan" a „fekete ruhás" középkorú asszonyra utal, általában ez egy nemes családból származó nőt mutat. A „harcos dan" a harcművészetre hivatott női szerepet. Az úgynevezett „tarka dan" pedig a fiatal leányt ábrázolja, aki általában a társadalmi hierarchia legalsóbb szintjén van, például szolganő.
Jing: A „jing" mindenféle, „tarka arcra festett" szerep, amely a tulajdonságában, egyéniségében vagy külsejében jellemző férfit ábrázol.
Mo: A „mo" szintén az „idős sheng"-hez tartozik, életkora szerint viszont idősebb annál, nem józanul gondolkodó, társadalmilag az alsóbb szintén élő idős embereket ábrázolja.
Mivel az arc kifestése során az orrára fehér port szórnak, a szerepet „kis tarka arcú"-ként szokták említeni, akit a „jing"-ban szereplő „nagy tarka arcú"-val, „második tarka arcú"-val együttesen három tarka arcú szerepnek neveznek.
Chou: A „chou" a „kis tarka arcú", többnyire a társadalmi hierarchiában sereghajtó, azokat ábrázolja, akik trükkösek, fortélyosak.
A pekingi opera történelme
A pekingi operát "Keleti Operának" nevezik a világon. Egyedülálló kínai művészeti ág.
A pekingi opera körülbelül 200 évvel ezelőtt alakult ki a Qing-dinasztia akkori fővárosában, Pekingben, innen kapta a nevét. 1790-tól fogva ez a páratlan művészet egyesíti magában a színjátszást, az éneklést, a zenét, a táncot és a harcművészeteket. A 19. évszázad végétől és a 20. évszázad elejéig különféle ének- és mozgástechnika különféle iskolákat hozott létre. Minden jellemtípusnak megvan a saját gesztusrendszerre, amit az életből merítenek.
A pekingi operának sok drámai fajtája van, több színész játszik benne, ragyogó az előadása, nagy a hatása, ebből a szemponból a pekingi opera valóban a legnagyobb kínai operák közé tartozik.
A képzeletre alapozott túlzásokkal és jelképes ábrázolásokkal olyan cselekvéseket fejeznek ki, mint pl. az ajtónyitás, felfelé haladást a lépcsőn, csónakázás, hegymászás, melyek mind-mind a nézők képzeletében kelnek életre, ehhez színpadi kellékek nem szükségesek.
A színészek mozgása esztétikus. Fő kísérőhangszerek a huqin (kéthúros vonós hangszer), gongok és dobok, amelyek a zenés előadásnak keleties hangulatot adnak. A zengő ének, az időként humoros párbeszéd és az energikus akrobataszámok eleven és vonzó látványt nyújtanak.
A 18. század végén volt az opera első virágzása. Akkor nemcsak a köznép, hanem a császári palota tagjai is szerették a pekingi operát. A császári palota jó anyagi feltétele kedvezően hatott az opera elődásának. Emellett a császári palota és a népi opera egymást befolyásolta, ami bizonyos mértékben elősegítette a pekingi opera fejlődését.
Az elmúlt évszázad 20-as és 40-es évei között kövezkeztek be híres újabb kori színművészek：Mei Lanfang (1894-1961), Cheng Yanjiu (1904-1958), Xun Huisheng (1900-1968), Shang Xiaoyun (1900-1976). A külföldiek igen kedvelik a keresztúton, az Őszi folyó, a Felfordulás a Mennyei Palotában és más pekingi opera epizódokat.
Mei Lanfang a pekingi opera híres színművésze volt, az ő erőfeszítéseinek köszönhetően az opera több eredményt ért el a szövegkönyv-írás, a díszlet, és a maszkok területén. 1919-ben Mei Japánba utazva előadást adott, ezzel a pekingi opera első ízben mutatkozott be külföldön. 1930-ban Mei delegációt vezetve látogatást tett az Egyesült Államokban, ami nagy visszhangot keltett az amerikai nézők körében. 1934-ben Mei európai látogatása felkeltette a helyi rendezők és drámaírók figyelmét.
A kínai reform és külföld felé nyitás politikájának bevezetése óta a pekingi opera mint a hagyományos kulturális kincs a kormánytól nagy támogatást kap. Most a pekingi Chang An színházban naponta adnak operát, ami vonzza a bel- és külföldi operaszeretőket egyaránt.
1 2 3 4 5 6
