KapcsolatCímünk

A KKP KB tanácskozást tartott a Párton kívüli személyekkel

2022-10-13 13:29:19

A Xinhua kínai hírügynökség október 13-i jelentése szerint augusztus 31-én a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága tanácskozást tartott a Párton kívüli személyekkel, és meghallgatta javaslataikat.

Hszi Csin-ping, a KKP KB főtitkára vezette a tanácskozást, és hangsúlyozta, hogy az új korban, az új úton új feladatokkal és új feltételekkel szembenézve a Kínai Kommunista Pártnak és a demokratikus pártoknak meg kell erősíteniük az együttműködéseket, konszolidálni és fejleszteni kell az egységfrontot, maximális bölcsességet és erőt kell gyűjteni minden területről, maximálisan kell használni az egész társadalom és az egész nemzet pozitivitását, kezdeményezését és innovációját, és együtt kell erőfeszítéseket tenni a korszerű szocialista ország építésére, illetve a kínai nemzet megfiatalítására.

A tanácskozáson Hszi Csin-ping bemutatta a KKP 20. Kongresszusa tanácsadó tervezetének létrehozási folyamatát, és reményét fejezte ki, hogy a Párton kívüli személyek nyitottan beszélgethetnek és őszinte javaslatokat tehetnek.

A javaslatok meghallgatása után Hszi Csin-ping beszédet tartott, amelyben elmondta, hogy a KKP 20. Kongresszusa elé terjesztendő beszámolót előkészítő munka fontos része az egész Kongresszus előkészítésének. Elő kell segíteni a demokráciát, meg kell erősíteni a kutatást, és széles körből kell javaslatokat meghallgatni, aminek köszönhetően olyan jelentést szeretnénk készíteni, amely kifejezi az egész Párt, illetve a nép reményeit, és a kínai sajátosságú szocializmushoz szükséges feltételeket, mondta Hszi Csin-ping.

Hszi Csin-ping szerint a tanácskozás nemcsak fontos része a politikai konzultációnak, hanem hatékony módja, hogy a Párton kívüli személyek hozzájáruljanak az ország fejlődéséhez és a kínai nemzet megfiatalításához.

Hszi Csin-ping rámutatott, hogy az egységfront fenntartása a Kínai Kommunista Párt fontos tapasztalata az elmúlt 100 éves történelmében. Az elmúlt 10 évben történelmi eredményeket ért el a Párt és az ország, történelmi változások történtek, amelyek a KKP KB tartós vezetésének köszönhetőek, az ország minden nemzetisége erőfeszítéseinek köszönhetőek, illetve minden demokratikus pártnak, a kínai ipari és kereskedelmi népi csoportoknak köszönhetőek, és pártfüggetlen személyeknek is köszönhetőek, mondta Hszi Csin-ping.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree