KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping: Mindig a népet szolgáljuk

2022-10-23 17:30:51

A Kínai Kommunista Párt 20. Központi Bizottsága október 23-án Pekingben tartotta az első plenáris ülését. A plenáris ülés után Xi Jinping, Li Qiang, Zhao Leji, Wang Huning, Cai Qi, Ding Xuexiang és Li Xi, a KKP KB PB Állandó Bizottságának megválasztott tagjai sajtókonferencián jelentek meg, amelyen Xi Jinping pártfőtitkár bemutatta a tagokat és fontos beszédet mondott.

Xi beszédében megígérte, hogy a kínai nyitás egyre szélesebbé válik, szilárdan és átfogóan elmélyítik a reformot, határozottan előmozdítják a magas minőségű fejlődést, ugyanakkor a saját fejlődés több együttműködési lehetőséget nyújt más országoknak is.

Xi Jinping a beszédben hangsúlyozta, hogy az emberiség sorsát valamennyi ország népei közösen irányítják és határozzák meg. Helyes úton kell haladnia a világunknak, minden országnak békében kell élnie egymással, kölcsönösen előnyös együttműködéseket kell folytatnunk, és közösen kell megteremtenünk a világ szép jövőjét.

A kínai és külföldi médiának Xi Jinping elmondta, hogy jelenleg Kína a második „Százéves cél” megvalósítására törekszik, vagyis átfogóan épít modern szocialista országot. A kínai sajátosságú állami modernizálással előmozdítja a nemzeti megújhodást. A kínai sajátosságú állami modernizáció a KKP és a kínai nép hosszú ideje tartó törekvésének eredménye, nagy és nehéz küldetés.

A pártfőtitkár felszólította a pártot és a népet, hogy konkrét tettekkel mozdítsa elő a marxizmus kínai változatát és korszerűsítését, folyamatosan érjen el új eredményeket az új időszakban a kínai sajátosságos szocialista ország felépítése terén. Xi Jinping rámutatott, hogy a fejlődési úton a nép a KKP leghatalmasabb támogatója és legerősebb alapja. Az új feladat megvalósításáért a KKP-nek „önforradalmat” kell végrehajtania, szigorúan kell ellenőrizni a pártot, hogy egészségesen fejlődhessen.

Xi Jinping a beszéd végén köszönetét fejezte ki a KKP 20. Kongresszusáról tudósító több mint 600 kínai és külföldi riporternek.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree