KapcsolatCímünk

Kínai bízik a jövő évi gazdasági növekedésben

2022-12-17 13:28:48

December 15-én Liu He kínai miniszterelnök-helyettes mondott beszédet a Kína–EU ipari és kereskedelmi vezetői, illetve volt magas rangú vezetői párbeszéd ötödik fordulóján. Beszédében kifejtette, Hszi Csin-ping kínai állemelnök többször is rámutatott, hogy Kína és az EU a világbéke két fő fenntartó ereje, két fontos piac a közös fejlődésének, két fontos  civilizáció az emberiség haladásának. A nemzetközi politikai és gazdasági helyzet sokat változott, az instabilitás, a bizonytalanság és a bizonytalanság jelentősen megnőttek. Emiatt a Kína–EU kapcsolatok fejlődése is fontosabbá válik a világon, mondta Liu He.

A kínai miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi és befektetési együttműködések a legszorosabb előnyös eszközt jelentik a két fél között. Kína szívesen folytat több együttműködést az EU-val gazdasági, kereskedelmi, zöld fejlődési, digitális, pénzügyi és tudományos ügyekben. Közösen kell megvédeni a globális többoldalúságot, amelynek központja a WTO. Liu He még kifejtette, hogy idén júliusban sikeresen zajlott a 9. Kína–EU Magas Rangú Gazdasági és Kereskedelmi Párbeszéd, amelyen néhány együttműködési területen fontos konszenzust dolgoztak ki, és a két fél aktívan törekszik rá, hogy megragadja a lehetőséget, hogy kézzelfoghatóbb eredményeket érjenek el. 7 évbe telt a Kína–EU befektetési megállapodásról szóló tárgyalások lezárása, és az eredmények elérése nehéz volt. Mindkét félnek van elég bölcsessége ahhoz, hogy megtalálja a módját a továbblépésnek, mondta Liu.

A kínai miniszterelnök-helyettes még arról is beszélt, hogy Kína bízik a jövő évi gazdasági helyreállításban, az ingatlanpiac a nemzeti gazdaság fontos alapjainak egyike, a megjelent veszélyek miatt Kína már szabályokat dolgozott ki, emellett még több újabb szabályok is várhatóak, hogy a piac helyreálljon. A jövőben a kínai urbanizáció is gyorsan fejlődik, ezért az ingatlanpiac is stabilan fog fejlődni. 

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree