KapcsolatCímünk

Pekingben demokratikus konzultációs ülést tartott a KKP KB

2023-02-28 20:11:06

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága február 28-án Pekingben demokratikus konzultációs ülést tartott, amelyen megvitatták a párt és az állami intézmények reformtervezetét és ismertették az állami intézmények azon vezetőinek névsorát, akikre a KKP KB tett javaslatot. Továbbá a 14. Országos Népi Gyűlés első ülésszakára és a KNPTT Országos Bizottságe elő terjeszteni szándékozott jelöltlistájáról is beszámoltak az úgynevezett demokratikus pártok vezető képviselőinek, az Összkínai Ipari és Kereskedelmi Szövetségnek, valamint a pártonkívüliek képviselőinek, akik kifejthették véleményüket. Hszi Csin-ping, a KKP Központi Bizottságának főtitkára, államelnök, egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke elnökölt az ülésen, és beszédet mondott.

Hszi Csin-ping kifejezte reményét, hogy minden demokratikus párt, az Ipari és Kereskedelmi Szövetség, valamint a pártonkívüliek megértik a párt- és az állami intézmények reformjának jelentőségét, azonosulnak a reformtervvel, támogatják azt, és gondoskodnak a KNPTT feladatainak zökkenőmentes elvégzéséről, a “két ülés” sikeres megtartásáról. Így a soron következő ülések a demokratikus egység és összefogás, valamint a tiszta és derűs légkör találkozóivá válnak. Bízik benne, hogy a demokratikus pártok központi bizottságai, az Összkínai Ipari és Kereskedelmi Szövetség, valamint a párton kívüliek felismerik a helyzetet, bizalmat közvetítve egyesítik és összefogásra bírják a tagok többségét. Megosztják gondolataikat a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága által hozott döntésekkel kapcsolatban, s tanácsot illetve javaslatokat adnak, valamint ezekről széles körben konszenzust alakítanak ki. Elősegítik a kétségek megoldását, a kételyek eloszlatását, valamint kiveszik részüket a célzott oktatásban és irányításban. Összefogásra és kemény munkára lesz szükség a célok eléréséhez és a feladatok teljesítéséhez – hangzott el Hszi Csin-ping az ülésen.

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree