KapcsolatCímünk

CMG kommentárja: A „két ülésszak” a teljes folyamatú kínai népi demokrácia kifejeződése

2023-03-10 16:36:52

A Pekingben tartott „két ülésszak”, vagyis a kínai Országos Népi Gyűlés (ONGY) és a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület éves ülésszaka fontos ablak a világ számára, amelyen keresztül betekinthet a népi demokrácia teljes folyamatára Kínában.

Hogy egy ország demokratikus-e vagy sem, azt abból tudhatjuk meg, hogy valóban a nép-e a „gazda”? Kína 1,4 milliárdos népeségével a világ közel egyötödét teszi ki. Hogyan egyeztethető össze oly sok ember véleménye? Kína ehhez megtalálta a „teljes folyamatú népi demokrácia” módszerét. Ez azt jelenti, hogy minden folyamatban – a demokratikus választásban, a demokratikus konzultációban, a demokratikus döntéshozatalban, a demokratikus irányításban és a demokratikus felügyeletben – meghallgatják az embereket és kifejezik a nép kívánságait.

A demokratikus választásokat példának véve, a törvényhozás, vagyis az ONGY képviselőinek választása a világ legnagyobb demokratikus választása. A képviselőt öt szinten demokratikusan választják, mandátumuk öt évre szól. Országszerte több mint 1 milliárd választópolgár egyetlen szavazatot adhat le, s így választja meg közvetlenül a megyei és járási szintű képviselőket. A megyénél magasabb szintű képviselőket az alacsonyabb szintű népi gyűlések választják. Minden régió, minden iparág, minden terület és minden nemzetiség rendelkezik képviselővel.

Egy külföldi újságíró, aki beszámolót készített Kína két ülésszakáról, megjegyezte, hogy „az ONGY-képviselők között vannak sofőrök, futárok, gazdák, tanárok, szakácsok, orvosok, újságírók... Sok más országban kevés esélyük van az ilyen szakmákban dolgozóknak, hogy a törvényhozásba bekerüljenek”.

Milyen a népfront jellegű demokratikus konzultáció? A „kormányzati munkajelentés” összeállítása előtt a társadalom minden rétegének véleményét meghallgatják és közvetítik. Az „udvari tárgyalótermekben” és a „padokban” pedig olyan helyi, napi ügyeket vitatnak meg, mint például, hogy hogyan építsenek kerékpárparkolókat, hogyan telepítsenek be földterületeket stb. Ezek a demokrácia lényegét tükrözik, ami szerint „a nép ügyeit a nép maga vitatja meg, és az egész társadalom legnagyobb közös nevezőjét kell megtalálni”.

A jóléti társadalom átfogó kiépítésétől, a járvány elleni küzdelem győzelmén át, a modernizáció kínai modelljének előmozdításáig a Kína által elért társadalmi és gazdasági eredmények elválaszthatatlanok a teljes folyamatú népi demokráciától. Egy tekintélyes nemzetközi szervezet közvélemény-kutatása szerint az elmúlt években a kínai nép elégedettsége a kínai kormánnyal szemben minden évben 90% feletti.  #Csou

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree