25 bázispontos kamatemelést jelentett be a Fed
Március 22-én a Fed nyíltpiaci bizottsága, a FOMC közölte, hogy 25 bázisponttal emelte az irányadó kamat célsávját, ami így 4,75% és 5% között lesz. Ez 2007 októbere óta a legmagasabb szint.
A Fed ülésének jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a maximális foglalkoztatottság és a infláció 2%-ra visszaszorításának érdekében a bizottság kamatemelésről határozott. Ez 2022 márciusa óta a kilencedik kamatemelés. A FOMC rámutatott, hogy a következő kamatemelések nagyban függnek a jövőbeni adatoktól.
Az amerikai médiák jelentései szerint az elmúlt hetek óta az amerikai bankrendszerben okozott káosz aggodalmat ébresztett a Fed kamatemelése iránt, így a Fed feladata még nehezebb lett az infláció elleni küzdelemben, ugyanakkor egyes neves amerikai közgazdászok a kamatemelés szüneteltetésére sürgették a Fedet.
#QLKR