A kínai államelnök válasza neves arab művészek képviselőinek levelére

2023-04-03 19:12:08

Hszi Csin-ping kínai elnök nemrégiben levelet küldött ismert arab művészek képviselőinek, akik részt vettek a „Selyemút - Művészek Találkozója” körúton Kínában. Ebben arra ösztönzi őket, hogy a jövőben több olyan művet alkossanak, amelyek tükrözik a kínai-arab barátságot, hozzájárulva a két nép közötti jó kapcsolatok erősítéséhez.

Hszi levelében úgy fogalmazott, hogy a kultúra “összekapcsolhatja a lelket, a művészet pedig a világot”. Rámutatott, hogy az ősi Selyemút megnyitásától az „Övezet és út” együttműködésig a kínai és arab civilizációk közötti cserekapcsolatok több ezer év folyamán megmaradtak, ami a kölcsönös tanulás történelmi öröksége is.

Elmondta, hogy a tavalyi év végén megtartott első kínai-arab csúcstalálkozón Kína és az arab országok megállapodtak abban, hogy mindent megtesznek a közös jövővel rendelkező kínai-arab közösség létrehozásának előmozdítása érdekében az új korszakban. Rámutatott, hogy a kínai-arab kapcsolatok most új történelmi kiindulóponthoz érkeznek, s kifejezte reményét, hogy a jövőben mind több arab művész látogat Kínába, több műalkotást hoz létre, és elősegítik a kínai-arab kulturális cseréket.

Hszi bízik benne, hogy mindenki megosztja a Kínában szerzett tapasztalatait és véleményét, hogy több arab barát megértse Kínát, együttműködjön a kínai néppel, hogy új fejezetet írjanak a kínai és az arab civilizációk közötti cserékről, a kölcsönös tanulásról.

Több mint 50 jeles arab művész, akik annak idején részt vettek a kínai programokon, a közelmúltban levelet küldött Hszi Csin-pingnek, hogy megosszák az elmúlt 10 évben Kínában szerzett élményeiket és a kapott inspirációkat. Kifejezték abbéli reményüket, hogy a maguk eszközeivel hozzájárulhatnak a kínai és az arab nép közötti kölcsönös megértéshez.