KapcsolatCímünk

Peng Lijüan találkozott a gaboni elnök feleségével

2023-04-20 16:36:58

Április 19-én délután Peng Lijüan, Hszi Csin-ping kínai államelnök felesége Pekingben találkozott Sylvia Bongo Ondimbával, aki elkísérte férjét, Ali Bongo Ondimba gaboni elnököt kínai látogatására.

Peng Lijüan boldogan emlékezett vissza Sylvia Bongo Ondimbával való kapcsolatára, valamint az AIDS megelőzésére és kezelésére irányuló közös erőfeszítéseikre, illetve nagyra értékelte Sylvia Bongo Ondimbának a közjólét iránt mutatott elkötelezettségét. Peng Lijüan bemutatta Kínának az AIDS, a tuberkulózis megelőzésében és kezelésében, valamint a Covid–19 járvány elleni küzdelemben elért eredményeit, beszélt az Egészségügyi Világszervezet tuberkulózis és AIDS megelőzésével és leküzdésével foglalkozó jószolgálati nagyköveteként végzett munkájáról, ugyanakkor kifejtette, hogy Kína hajlandó megerősíteni a cseréket, kész megosztani tapasztalatait és kész előmozdítani az együttműködéseket Gabonnal, hogy több előnyt hozzanak a két nép számára. Peng Lijüan elmondta, hogy a kínai és a gaboni nép közötti barátság hosszú múltra tekinthet vissza, és úgy véli, hogy a két ország vezetőinek irányítása alatt Kína és Gabon között tovább fognak mélyülni a különböző területeken folytatott együttműködések, és a kölcsönös barátságot is nemzedékről nemzedékre továbbörökítik.

Sylvia Bongo Ondimba köszönetét fejezte ki Hszi Csin-ping államelnöknek és Peng Lijüan asszonynak, amiért olyan lelkesen fogadták Bongo elnök és az ő maga kínai látogatását, és elmondta, hogy mélyen átérzi Kína Gabon iránt mutatott barátságát. A gaboni fél csodálja Kína nagyszerű eredményeit a közegészségügy terén, és szeretne tanulni Kína sikeres tapasztalataiból, valamint szeretné megerősíteni a kínai féllel folytatott eszmecseréket és együttműködéseket.

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree