Konszenzus lett a „Kínában történő értékesítés” a külföldi cégek között

2023-04-26 17:38:56

A Kínai Kereskedelmi Minisztérium által nyilvánosságra hozott adatok szerint idén az első negyedévben 408,4 milliárd jüan volt a külföldi tőke tényleges felhasználása, ami 4,9%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az újonnan létrehozott külföldi befektetésű cégek száma meghaladta a 10 ezret. A külföldi cégek között már konszenzus lett a „Kínába történő belépés”.

Idén egyre több külföldi cég vezérigazgatója látogat el Kínába. Nemrég a Volkswagen jelentett be egy új tervet kínai befektetésről. Eszerint egymilliárd euróból hoznak létre elektromos járművek kutatóközpontját a közép-kínai Hefei városban. Oliver Blume, a Volkswagen vezérigazgatója elmondta, hogy miután az év elején ellátogattak Kínába, jobb megközelítést találtak a kínai fogyasztókhoz.

A globális gazdaság folyamatos visszaesése ellenére a kínai külkereskedelem kielégítő eredményt ért el. Az adatokból kiderül, hogy a külföldi befektetések a csúcstechnológiai és a magas hozzáadott értékű területeket preferálják. Franciaország és Nagy-Britannia az év első három hónapjában hatszor annyit fektetett be Kínába, mint tavaly. A járványellenőrzési intézkedések optimálásának köszönhetően egyre könnyebbek a külföldi cserekapcsolatok, a külföldi cégek befektetési igényei megélénkültek. Kína a világ második legnagyobb fogyasztási piacaként és a legnagyobb online kiskereskedelmi piacaként kétségtelenül „óriási torta” a külföldi befektetések számára.

A nyitott Kína kész megosztani ezt a „tortát” a világgal a „tortát” is nagyobbá teszi. Idén hatályba lépett A külföldi befektetések ösztönzésére szolgáló iparági katalógus, amelybe az új bejegyzések száma új rekordot ért el. A Boao Ázsiai Fórum, a 3. Fogyasztási Cikkek Expója, és a 133. Kantoni Vásár megrendezése több lehetőséget teremtett a nemzetközi együttműködésekhez. A külföldi cégek akciókat rendeznek a kínai piacon, hiszen jól tudják, hogy a Kínában történő befektetés befektetés a jövőbe.