Kínai és a közép-ázsiai országok mainstream médiáinak párbeszéde

2023-05-17 13:26:17

Május 16-án, a Kína–Közép-Ázsia csúcstalálkozó megnyitása előtt Pekingben tartották a China Media Group által kezdeményezett kínai és a közép-ázsiai mainstream médiák párbeszédét. A párbeszédben részt vevő vendégek úgy vélik, hogy a kínai modellű modernizáció új választást nyújt és példát mutat a fejlődő országoknak.

Shen Haixiong, a KKP KB Propagandaosztályának helyettes vezetője, egyben a China Media Group (CMG) vezérigazgatója és főszerkesztője elmondta, hogy az elmúlt 10 évben az Övezet és Út közös építése gyümölcsöző eredményeket ért el a közép-ázsiai régióban. Az országok közötti kölcsönös megértésben és a barátság erősítésében a média szerepe kihagyhatatlan és pótolhatatlan. A CGM a kínai államelnök és a közép-ázsiai országok vezetői által elért konszenzus alapján továbbra is együttműködik a közép-ázsiai kollégákkal a kölcsönös tanulásban és közös haladásban, hogy a médiaszakemberek munkájával hozzájáruljanak az emberiség közös értékeinek előmozdításához és a Kína–Közép-Ázsia sorsközösség kiépítéséhez.

Berik Uali, a kazah Khabar hírügynökség elnöke kifejtette, hogy Kazahsztán az Övezet és Út kezdeményezés aktív résztvevője és támogatója. A két ország a szomszédos barátság és kölcsönös tisztelet alapján folyamatosan erősíti a hosszú távú együttműködéseiket, köztük a médiák közti együttműködéseket is. A média kulcsfontosságú szerepet játszik a népek közötti megismerésben és a szorosabb emberi kapcsolatok erősítésében, ezért a Kína–Közép-Ázsia Csúcstalálkozó megrendezése tökéletes lehetőséget nyújt a részt vevő országok médiái közötti együttműködéseknek.