KapcsolatCímünk

Kína bekérette Japán kínai nagykövetét a G7-csúcstalálkozó miatt

2023-05-22 14:08:25

Szun Vejtong (Sun Weidong) kínai külügyminiszter-helyettes vasárnap bekérette Japán kínai nagykövetét, Hideo Tarumit, hogy magyarázatot adjon a G7 hirosimai csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Jelentések szerint a Japán által rendezett G7-csúcstalálkozón elfogadott dokumentumok olyan megjegyzéseket tartalmaznak, amelyek célja a Kínával kapcsolatos kérdések felszítása, beleértve a Tajvannal, a Kelet-kínai-tengerrel, a Dél-kínai-tengerrel, Hongkonggal, Hszincsianggal, Tibettel és Kína nukleáris energiájával kapcsolatos vádakat.

Szun Vejtong azt mondta, hogy a G7 soros elnöki tisztét betöltő Japán összejátszott más országokkal Kína beszennyezésében és támadásában, valamint Kína belügyeibe való durva beavatkozásban.

Ez sérti a nemzetközi törvények alapelveit és a Kína és Japán közötti négy politikai dokumentum szellemét, és aláássa Kína szuverenitását, biztonságát és fejlesztési érdekeit, mondta Szun, aki közölte: „A kínai fél határozottan elégedetlen, és határozottan ellenzi”.

A kínai diplomata megjegyezte, hogy a tajvani kérdés Kína lényeges érdekeinek középpontjában áll, ez egy olyan kérdés, amely a kínai–japán kapcsolatok politikai alapjait érinti, és egy vörös vonal, amelyet nem szabad átlépni.

Hongkong, Hszincsiang és Tibet Kína belügyei, amelyekbe nem avatkozhatnak be külső erők, mondta Szun.

Kína szilárdan betartja ígéretét, hogy „nem használ először” nukleáris fegyvert, „Kína az egyetlen az öt nukleáris fegyverrel rendelkező ország közül, amely megtette ezt az ígéretet” – hangsúlyozta Szun.      #Csou

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree