KapcsolatCímünk

Hszi beszédet mondott a 2. Eurázsiai Gazdasági Fórum plenáris ülésének megnyitóján

2023-05-25 09:19:49

Május 24-én Hszi Csin-ping kínai államelnök videokapcsolaton keresztül részt vett az Eurázsiai Gazdasági Unió 2. Eurázsiai gazdasági fóruma plenáris ülésének megnyitóünnepségén, ahol beszédet is mondott.

Hszi elmondta, hogy a mai változatos nemzetközi helyzetben az igazi multilateralizmushoz való ragaszkodás és az összehangolt regionális fejlődés elősegítése a nemzetközi közösség konszenzusa. Eurázsia a világ legnépesebb régiója a legváltozatosabb civilizációval. Egy viharos és változó világban az ázsiai–európai együttműködés megvalósítása nemcsak a régió népeinek jólétéhez kapcsolódik, hanem mélyreható hatással van a világ fejlődésére is.

Hszi hangsúlyozta, hogy az általa javasolt Globális Fejlesztési Kezdeményezés, a Globális Biztonsági Kezdeményezés és a Globális Civilizációs Kezdeményezés felszólít minden országot, hogy működjenek együtt egy nyitott, befogadó, tiszta, szép, békés és biztonságos világ és az emberi sorsközösség kiépítése érdekében. Hszi elmondta, idén, az Övezet és Út kezdeményezés 10. évfordulója alkalmából Kína őszintén reméli, hogy az Övezet és Út és az Eurázsiai Gazdasági Unió közötti szinergia tovább mélyül, és az érintett országok közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy együtt írjanak új fejezetet az ázsiai–európai együttműködésekben.

Az Eurázsiai Gazdasági Unió második Eurázsiai Gazdasági Fórumát szerdán Moszkvában tartották online és offline módon, az eurázsiai integráció témája: „Eurázsia integációja a többpólusú világban”. #ZTZXL

 

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree