KapcsolatCímünk

Sikeresen végrehajtotta első utasszállító repülését a kínai C919-es utasszállító repülőgép

2023-05-28 13:20:01

Május 28-án helyi idő szerint délben Kína saját fejlesztésű  nagyméretű C919-es utasszállító polgári repülőgépe teljesítette első kereskedelmi útját, és sikeresen landolt Pekingben – jelentette a CCTV News, kínai televízió. A C919-es a nemzetközi polgári repülési előírásoknak megfelelően kifejlesztett, független szellemi tulajdonjogokkal rendelkező kínai gyártású repülőgép.

Első járata a China Eastern Airlines MU9191 számú volt, amely pekingi idő szerint május 28-án reggel 10 óra 32 perkor indult a Sanghaj Hungcsiao nemzetközi repülőtérről, s csaknem 2 órás repülés után 12 óra 30 perckor zökkenőmentesen landolt a Peking Fővárosi Nemzetközi Repülőtéren, és a polgári repülési etikett szerint, áthaladt a „vízkapun”.

A C919-es nagyméretű utasszállító repülőgép fejlesztésének programja 2007-ben született, a gép első repülését pedig 2017-ben hajtotta végre. 2022. szeptember 29-én szerezte meg a Kínai Polgári Repülési Hivatal TC-tanúsítványát. 2022. december 9-én a China Eastern Airlines kínai légitársaság a világ első felhasználójaként hivatalosan is megkapta a világ első B-919A számú C919 típusú repülőjét.

A gép utasterében összesen 20 darab 12 hüvelykes monitor van, amelyek támogatják a nagy felbontású 1080P filmvetítést.

Mind a business, mind a turista osztály saját fejlesztésű kabin ülőhelyekkel van felszerelve. Közülük 8 üzleti osztályú ülés vázszerkezete alumínium ötvözetből készült, bölcső kialakítású, a háttámla 120 fokos dőlésszögű, az első és a hátsó szomszédos ülések távolsága meghaladja az 1 métert. A 156 turistaosztályú ülés 3-3 elosztásban került elhelyezésre, a 2,25 méteres folyosómagasság mellett az utasok a vizuális hatás tekintetében is kényelmesen érezhetik magukat.

„Május 29-étől a Sanghaj Hungcsiao Repülőtér és a szecsuani Csengtu Tienfu Repülőtér közötti útvonalon menetrendszerinti kereskedelmi üzembe helyezzük a C919-es repülőgépet, majd ezt  követően több útvonalon is forgalomba helyezzük az ilyen típusú repülőket” – jelentette be Feng Tö-hua, a China Eastern Airlines vezérigazgató-helyettese.

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree