Pekingben megnyílt Honduras kínai nagykövetsége
Június 11-én délelőtt Pekingben megnyílt Honduras kínai nagykövetsége, ahol Eduardo Enrique Reina hondurasi és Csin Kang kínai külügyminiszter közösen mutatta be a külképviseletet.
Idén március 25-én a hondurasi külügyminisztérium közleményt adott ki, amelyben hivatalosan bejelentette a „diplomáciai kapcsolatok megszakítását" a kínai Tajpejjel. Másnap Kína és Honduras aláírta a „Kínai Népköztársaság és a Hondurasi Köztársaság diplomáciai kapcsolatának létesítéséről szóló nyilatkozatot”, megerősítve a két ország közötti nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatok létrehozását. Honduras a Kínával diplomáciiai kapcsolatban álló országok sorában a 182.
A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok létrehozása óta eltelt több mint 2 hónapban Honduras aktívan előmozdította nagykövetségének építését Kínában, amelyhez határozott támogatást és segítséget kapott Kínától.
Xiomara Castro hondurasi elnök jelenleg hivatalos kínai látogatáson tartózkodik Pekingben. Az új kínai-hondurasi diplomáciai kapcsolat elé mindkét fél nagy várakozással tekint. Castro elnök kínai látogatását megelőzően a közösségi médiában közzétette, hogy Honduras újjáépítése politikai, tudományos, műszaki, kereskedelmi és kulturális területen új perspektívát kapott. Honduras kész részt vállalni a kínai fejlődés nyújtotta lehetőségekből, továbbra is megerősíti a kölcsönös politikai bizalmat, és a gyakorlati együttműködést elmélyítve új kínai partnereket vár a latin-amerikai országba.
#QLKR