KapcsolatCímünk

Hszi Csin-ping válaszlevelében méltatta egy belga baráti tetteit

2023-06-20 12:49:03

Nemrég Hszi Csin-ping kínai államelnök válaszolt Eric Domb belga barátnak, és arra biztatta, hogy továbbra is aktívan mozdítsa elő a kínai–belga és a kínai–uniós barátságot.

Hszi Csin-ping felhívta a figyelmet arra, hogy Eric Domb meleg hangú levelének elolvasása után eszébe jutott az a jelenet, amikor Belgiumban Fülöp belga királlyal és a királynéval együtt részt vett a Pairi Daiza Állatkert Pandakertjének megnyitóünnepségén, amikor 2014-ben Peng Liyuan feleségével Belgiumba látogatott. Mint írta, örömmel hallja, hogy az állatkertben akkoriban ültetett lila magnólia virágba borult, és a két panda, mint Kína „barátsági követe” is jól nőnek.

Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy Kína jelenleg aktívan támogatja az emberiség és a természet harmonikus együttélésének megfelelő kínai modellű modernizálást, és jelentős biodiverzitás-megőrzési projekteket hajt végre, amelyek során számos ritka és veszélyeztetett fajt sikerült hatékonyan védelmezni, a pandát pedig veszélyeztetett státuszúról „enyhén veszélyeztetett státuszúra minősítették vissza. Kína rendíthetetlenül követni fogja az ökológiai prioritás, a zöld és az alacsony szén-dioxid-kibocsátású magas színvonalú fejlődési útját, ami több lehetőséget biztosít a világ számára, és nagyobb mértékben járul hozzá az egész emberiség fejlődéséhez.

Hszi levelében említette, hogy a kínai–belga kapcsolatok fejlesztése elválaszthatatlan a két ország barátságos személyeinek hosszú távú erőfeszítéseitől és önzetlen odaadásától. Bízik abban, hogy Domb és más barátok továbbra is el fogják vetni a barátság magvait, több embert vonzanak, különösen a fiatalabb generációt, hogy aktívan vegyenek részt a barátság ügyében, és új felajánlásokat tegyenek a kínai–belga kapcsolatok fejlesztéséhez.

A minap Eric Domb, a belga Pairi Daiza Állatkert elnöke egyben alapítója írt Hszi Csin-ping kínai államelnöknek, visszatekintve arra, hogy 2014 márciusában Hszi Csin-ping és felesége belgiumi látogatása során részt vettek a Pairi Daiza Állatkert Pandakertjének megnyitóünnepségén, mondván, hogy a kínai kert az emberiség és a természet harmonikus együttélésének koncepcióját mutatja be, a kínai álom és Kína fejlődése pedig mindig megosztható lehetőség.

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree