KapcsolatCímünk

A kínai űrhajósok így fognak leszállni a Holdra

2023-07-12 16:23:41

Zhang Hailian, a CMSEO, azaz a Kínai Emberszállító Űrhajózási Iroda főmérnökhelyettese július 12-én délelőtt a Wuhanban tartott 9. Kínai (Nemzetközi) Kereskedelmi Űrhajózási Fórumon nyilvánosságra hozta, hogy Kína a tervek szerint 2030 előtt embert küld a Holdra tudományos célból, utána a Hold Tudományos Kutató és Kísérleti Állomásának építését kutatják, illetve szisztematikus és folyamatos Hold-kutatást és illetékes technológiai tesztellenőrzést végzenek.

Kína emberes Holdra szállásának előzetes terve: két hordozórakétával küldik fel a Holdra leszálló egységet és az emberszállító űrhajót a Föld-Hold transzfer pályára, az űrhajó és a leszállóegység találkozik és Hold körüli pályára áll, majd az űrhajósok az űrhajóból átszállnak a leszálló egységbe. Ezt követően a holdraszálló leszáll a Hold felszínének előre meghatározott területén, az űrhajósok pedig a Holdon tudományos vizsgálatot és mintagyűjtést végezenek. A feladatok elvégzése után az űrhajósok a leszálló egységgel visszatérnek a Hold körüli pályára, ahol újra összekapcsolódnak az űrhajóval, majd az űrhajósok visszatérnek a Földre. A feladat végrehajtására a kínai kutatók a Hosszú Menetelés-10 hordozórakétát, az emberszállító űrhajók új generációját, holdraszálló egységet, szkafandert, emberszállító holdjárót és más berendezéseket fejlesztenek.

#QLKR

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree