KapcsolatCímünk

Egy nyitott és befogadó nemzetközösség megvalósításának előmozdítását szorgalmazta a 2. Globális Médiainnovációs Fórum

2023-07-20 17:31:10

Július 20-án Sanghajban megtartották a CMG és a város önkormányzatának közös szervezésében 2. Globális Médiainnovációs Fórumot. Az „Együttműködve a modernizáció útján” mottóval rendezett különböző online és offline eseményeken több mint 230-an vettek részt.

 

A Kínai Kommunista Párt 20. nemzeti kongresszusának szellemében a Globális Médiainnovációs Fórum a médiaipar jövőbeni fejlesztése szempontjából törekszik egy nyitott és befogadó nemzetközösség megvalósításának előmozdítására.

 

Az első Globális Médiainnovációs Fórum a téli olimpiai játékok technológiai körülményeinek biztosítsát tűzte elsősorban napirendre, új platformot biztosított a globális média számára.

 

Megrendezésére 2022. január 26-án került sor. Ennek alapján tovább bővült a 2. fórum nemzetközi hatása, amelyen nemzetközi szervezetek, hazai és külföldi médiaintézetek több mint 230 képviselője vett részt. A résztvevők egyebek mellett mélyreható eszmecserét folytattak arról, hogy médiának milyen szerepe van a modernizációs építkezésben.

 

Sajtójelentések szerint számos külföldi résztvevő, köztük Pavel Negoica, a Rosszijszkaja Gazeta vezérigazgatója, Paul Bascobert, a Reuters elnöke, Ahmed Nadim, az Ázsiai Csendes-óceáni Műsorszóró Unió főtitkára, valamint Steven Barnett, a Nemzetközi Valutaalap kínai főképviselője, mélyreható vitát folytatott a médiaintegrációról és a nemzetközi kommunikáció gyakorlati tapasztalatairól.

 

A fórum résztvevői kiadták a "2. Globális Médiainnovációs Fórum Közös Kezdeményezését", amelyben arra hívnak fel,  hogy az egész emberiség közös értékeinek szem előtt tartásával kezeljék a média szerepét.#huanx

Our Privacy Statement & Cookie Policy

By continuing to browse our site you agree to our use of cookies, revised Privacy Policy. You can change your cookie settings through your browser.
I agree