Hszi Csin-ping államfő levele a hongkongi Pui Kiu Gimnázium diákjainak
Kedves hongkongi Pui Kiu Gimnázium első osztályos diákjai,
szervusztok! Megkaptam a leveleteket és hallottam, hogy részt vettetek a koreai háborúban részt vett kínai önkéntes katonákra emlékező szertatáson, és azt is, hogy élő kapcsolatban voltatok a Tiangong űrlaboratórium űrhajósaival. Örömmel vettem, hogy ezek után a rendezvények után mélyebben megéltétek a büszkeséget, hogy kínaiak vagytok, átéreztétek a fiatal hongkongiak küldetésének fontosságát és felelősségét.
A patriotizmus a kínai nemzeti szellem lényege; a hongkongi honfitársak dicsőséges hagyománya a hazafiasság és a szeretet, ami fontos alapja az „egy ország, két rendszer” folyamatos és hosszú távú fejlődésének. Remélem, hogy a könyvekből szerzett ismereteiteket, a tanulmányaitokat ötvözitek a gyakorlati tapasztalatotokkal, mélyrehatóan megismeritek az ország történelmét és kultúráját, a valóságot, ápoljátok a család és a haza iránti szeretet érzését, bővítitek képességeiteket, és kiemelkedő tehetségekké váltok, hogy jobb Hongkongot építsétek, pozitívan járuljatok hozzá a nemzet fellendítéséhez.
Hszi Csin-ping,
2023. VII. 24.