Peking a Biden által aláírt Kínába irányuló befektetések korlátozásának rendeletéről
Augusztus 10-én a kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján megjegyzést tett a Joe Biden amerikai elnök által aláírt azon rendeletről, amely korlátozza a Kínába történő befektetéseket.
A rendelet korlátozza az amerikai entitásoknak a félvezető mikroelektronikába, a kvantuminformatikába, a mesterséges intelligenciába és más területeken történő befektetéseit Kínában.
A kínai külügyi szóvivő elmondta, hogy Kína határozottan elítéli és ellenzi, hogy az Egyesült Államok korlátozza a kínai befektetéseit, és komoly diplomáciai lépéseket tesz. Az amerikai vállalatok kínai befektetéseinek korlátozása nyilvánvalóan a nemzetbiztonság fogalmának túlzott kiterjesztése és az üzleti kapcsolatok átpolitizálása, ennek a lépésnek az igazi célja, hogy megfossza Kínát a fejlődéshez való jogától és fenntartsa az amerikai hegemóniát. „Ez nyilvánvaló gazdasági kényszer és technológiai zaklatás, amely súlyosan sérti a piacgazdaság és a tisztességes verseny elveit, aláássa a nemzetközi gazdasági és kereskedelmi rendet, a globális ipari és ellátási lánc stabilitását, valamint sérti Kína, az Egyesült Államok, sőt a világ közös érdekeit” – mondta a szóvivő, aki arról is beszélt, hogy az amerikai lépés valójában deglobalizációs intézkedés. #ΖΤΖΧL