„A kék vizek és a zöld hegyek, azaz arany- és ezüstkincsek”
Az idei augusztus 15-e az első nemzeti ökológiai nap Kínában. 2005. augusztus 15-én Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt Zhejiang tartományi pártbizottságának akkori titkáraként első alkalommal terjesztette elő „a kék vizek és a zöld hegyek, azaz arany- és ezüstkincsek” koncepcióját, amikor szemleutat tett a zhejiangi Anji megyében.
A KKP 18. Kongresszusa óta Hszi többször hangsúlyozta ezt a környezetbaráti koncepciót, amely új utat mutatott a fejlesztés és az ökoszisztéma-védelem együttes megvalósításához.
„A múltban mind a kettőt akartuk. De valójában a kék vizek és a zöld hegyek, arany- és ezüstkincsek” – mondta Hszi 2005. augusztus 15-én Anji megyében.
„Ha befektetünk a természetbe, a természet biztosan meghálálja erőfeszítéseinket. A kék vizek és a zöld hegyek nemcsak természeti, hanem gazdasági vagyon is” – mondta Hszi 2020. áprilisban Shaanxi tartományi szemleútja során.
„A kék vizek és a zöld hegyek” az ökológiai környezetről szól, „az arany- és ezüstkincsek” pedig a gazdasági fejlődésről. Ez a szólás a két dolog közötti viszonyt magyarázza meg, azaz, hogy az ökológiai környezet az emberiség létezésének és fejlődésének alapja, a jó ökológiai környezet az emberi társadalom fenntartható és hatékony fejlődésének feltétele. Kína fejlődése jelenleg az ember és a természet harmonikus együttélését valósítja meg.
„Az ökológiai civilizáció kiépítése, a zöld és alacsony karbonkibocsátású fejlesztés előmozdítása nemcsak kielégíti gyönyörű ökológiai környezet iránti elvárásunat, hanem fokozhatja a jobb minőségű, hatékonyabb, tisztességesebb, fenntarthatóbb és biztonságosabb fejlesztést is” – fejtette ki a párttitkár 2021-ben a KKP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának csoportos tanulása során.
Magában a kiegyensúlyozott ökológiai rendszerben nagy gazdasági érték rejtőzik, ez folyamatosan gazdasági hasznot tud hozni, ami révén a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés is megvalósulhat” – mondta Hszi Csin-ping 2019-ben a Pekingi Kertészeti Világkiállítás megnyitóján. #ZTZXL