CMG-kommentár: A hawaii erdőtüzek figyelmeztetésként szolgálhatnak az amerikai politikusok számára
A hawaii Maui szigetén történt erdőtűz több mint egy hétig égett, és eddig legkevesebb 110 embert ölt meg. Ezt a tüzet először időben fel kellett volna fedezni, majd hatékonyan kezelni. Vajon miért “nézte” az amerikai kormány ilyen sokáig a tűz égését?
Először is, a helyi lakosok nem kaptak riasztást, amikor a tűz keletkezett.
Hawaii a világ legnagyobb úgynevezett „szabadtéri szirénáival” rendelkezik, amelyek egyötöde Maui megyében van. Az utólagos magyarázatok nem következetesek. Hawaii állam tisztviselői szerint ugyanis a szélsőséges hőség miatt a szirénák meghibásodtak, miközben a helyi tisztviselők azt mondták, hogy azért nem adták ki a riasztást, mert akkor mindenki hazament volna, és bekapcsolta volna a TV-t, hogy nézze a fejleményeket, ami nem segítette volna a mentést.
Másodszor, a tűzoltóautók nem érkeztek a helyszíre időben.
Az Amerikai Tűzvédelmi Szövetség által meghatározott szabvány szerint az első tűzoltóautóknak a riasztástól számított négy percen belül meg kell érkezniük. Maui megye azonban korábban közölte, hogy a szabvány a szigeten jellemző terepviszonyok miatt nem valósítható meg, mivel a tűzoltóautók csak szilárd burkolatú utakon közlekedhetnek
Harmadszor, Maui megye mentőalakulatának mérete nincs arányban a valós igényekkel.
A hivatalos amerikai adatok szerint az Egyesült Államokban átlagosan 1000 főre 3,6 tűzoltó jut, míg Maui megyében ez a szám csak 1,7, ami kevesebb, mint az országos átlag fele.
Negyedszer, a közelben lévő amerikai katonák nem nyújtottak időben segítséget.
A helyi katonai bázis nincs messze a katasztrófa helyszínétől. Itt közel 40 ezer aktív szolgálatot teljesítő katona állomásozik. Az amerikai védelmi minisztérium azonban csak a tűz keletkezése utáni harmadik napon kezdte meg a katonák mozgósítását a mentéshez.
Végül, nem volt megfelelő a lakosság tájékoztatása.
Hawaii korábban rangsorolta azokat a természeti katasztrófákat, amelyek a legnagyobb valószínűséggel fenyegetik a helyi lakosokat, de az erdőtüzek kockázata hivatalosan “alacsonynak” tartották. A besorolás annak ellenére született, hogy 2018-ban a tüzek mintegy 8 négyzetkilométernyi területen okoztak károkat a szigeten, 2019-ben pedig mintegy 100 négyzetkilométeren pusztítottak a lángok.